Mell, Max: A 45-ös év szelíd ősze (Der milde Herbst von anno 45 in Hungarian)

Ich Uralter kanns erzählen,

wie der Herbst durch jenes Jahr

wie ein Strom rann und ein

Spiegel hundert Abendröten war.

An Obstbäumen lehnten Leitern,

knackten unter Eil und Fleiß,

und die Kinder schmausten immer,

und die Kranken lachten leis.

Auf dem Boden rochs nach Äpfeln,

in den Kellern feucht nach Wein,

und wer eine Sense ansah,

dem fiel doch der Tod nicht ein.

War ein Herbst so lang wie jeder;

Sonne sinkt und Stunde schlägt;

doch an jedes Leben, schien uns,

war ein Kleines zugelegt.

Én a vénség elmesélném,

mint rohant ez éven át

folyamként az ősz, miként vert

vissza száz alkonysugárt.

Gyümölcsfákhoz dőlt a létra,

szorgalomtól reszketett,

gyors gyerekhad mindig majszolt,

mosolygott a nagybeteg.

Almaszaggal telt a padlás,

pince nyelte már a bort,

az se gondolt itt halálra,

akinek kaszája volt.

Addig élt az ősz, mint máskor;

óra üt, leszáll a nap;

talán mégis minden élet

egy parányit, gazdagabb.