Rilke, Rainer Maria: An die Musik

Musik: Atem der Statuen. Vielleicht:

Stille der Bilder. Du Sprache wo Sprachen

enden. Du Zeit

die senkrecht steht auf der Richtung

vergehender Herzen.

Gefühle zu wem? O du der Gefühle

Wandlung in was?— in hörbare Landschaft.

Du Fremde: Musik. Du uns entwachsener

Herzraum. Innigstes unser,

das, uns übersteigend, hinausdrängt,—

heiliger Abschied:

da uns das Innre umsteht

als geübteste Ferne, als andre

Seite der Luft:

rein,

riesig

nicht mehr bewohnbar.

Zene: szobrok lélegzete. Képek

csöndje, talán. Te nyelv, hol a nyelvek

véget érnek. Idő, mely

függélyesen állva,

mulandó szívekre mutat.

Érzések  — ki iránt? Ó, érzés

átváltozata  — mivé?  —: hallható tájjá.

Ó, Idegen: zene. Tőlünk sarjadt

szívtér. Legbensőnk, mely

túllép rajtunk, mert kifelé tör  —

szent búcsúvétel:

mert a belső vesz körül, mint

legtanultabb távolunk, mint 

lég fonákja:

tiszta,

hatalmas,

már lakhatatlan.