Rilke, Rainer Maria: Die Sonette an Orpheus II 3

Spiegel: noch nie hat man wissend beschrieben,

was ihr in euerem Wesen seid.

Ihr, wie mit lauter Löchern von Sieben

erfüllten Zwischenräume der Zeit.

Ihr, noch des leeren Saales Verschwender –,

wenn es dämmert, wie Wälder weit ...

Und der Lüster geht wie ein Sechzehn-Ender

durch eure Unbetretbarkeit.

Manchmal seid ihr voll Malerei.

Einige scheinen in euch gegangen –,

andere schicktet ihr scheu vorbei.

Aber die Schönste wird bleiben, bis

drüben in ihre enthaltenen Wangen

eindrang der klare gelöste Narziß.

Tükrök: tudva senki se írta

le még, mit rejt lényegetek.

Ó ti, idő köze-rései; mintha

rosta ezer lyuka töltene meg.

Tékozlók - még néma teremben,

távoli erdőként ha dereng...

Csillár ágasa jár öletekben,

hasítva a szüzi végtelent.

Festőiek olykor. - A közeledőt,

ha bejárást nyer, képmása betölti -,

félve csukódtok mások előtt.

A Legmesszebb marad itt csak - amíg

túl a szemérmes orca felölti

Narcissus tiszta vonásait.