Drossinis, Georgios: Éjfélkor, ha már mély az éjszaka (Βαθιά, τη νύχτα in Hungarian)

Βαθιά, τη νύχτα τα μεσάνυχτα,
με τ’ ανοιχτά φτερά του ονείρου,
πετά η ψυχή μου, σκλάβα ελεύθερη,
στους μυστικούς κόσμους του Απείρου,

τη νύχτα βλέπει όλα τ’ αθώρητα,
που απόκρυβεν η πλάνα μέρα
τη νύχτα ακούει όλα τ’ ακούσματα
στον ατρικύμιστον αέρα.

Βλέπει των κάστρων τα φαντάσματα
και τα λευκά στοιχειά των κάστρων
κι ακούει των δέντρων το μεγάλωμα
και το περπάτημα των άστρων.

Éjfélkor, ha már mély az éjszaka,
kibontott szárnyain röpít az álom,
szabad rabnőként viszi lelkem át
a Végtelen sok-sok titkos világon:

minden láthatatlant lát éjszaka,
mit elrejt a bolyongó, kósza nappal -
minden nem-hallhatót hall éjszaka,
mi nem mondható el sosem szavakkal:

meglátja sírok szellemeit,
s a kísértet a kastélyi éjben -
hallja a fák növekedéseit
és a csillagok járását az égen.