Kavafis, Konstantinos: Festett dolgokról (Ζωγραφισμένα in Hungarian)

Την εργασία μου την προσέχω και την αγαπώ.
Μα της συνθέσεως μ’ αποθαρρύνει σήμερα η βραδύτης.
Η μέρα μ’ επηρέασε. Η μορφή της
όλο και σκοτεινιάζει.  Όλο φυσά και βρέχει.
Πιότερο επιθυμώ να δω παρά να πω.
Στη ζωγραφιάν αυτή κυττάζω τώρα
ένα ωραίο αγόρι που σιμά στη βρύσι
επλάγιασεν, αφού θ’ απέκαμε να τρέχει.
Τι ωραίο παιδί· τι θείο μεσημέρι το έχει
παρμένο πια για να το αποκοιμίσει. -
Κάθομαι και κυττάζω έτσι πολλήν ώρα.
Και μες στην τέχνη πάλι, ξεκουράζομαι απ’ την δούλεψή της.

Munkámra kényes vagyok, szeretem.
De ma csüggeszt a lassú pepecselés. Ez az unt
nap tette. Arca sötét fellegekbe bújt.
Nincs nyugtom már az esőtől, a széltől.
Szónál a látás fontosabb nekem.
Nézem, ahogy e kép előttem áll itt,
e szép gyereket, ki a forrásnál hever,
kimerülve biztos saját izzó hevétől
Mily gyönyörű fiú!, s milyen isteni dél dől
fölébe, álomhozó bűvigéivel. -
Ülök és elnézem sokáig.
S megint a művészettel enyhítem a kínt, ami általa sújt.