Palamas, Kostis: Κάποτε κάπου...

Κάποτε κάπου ἀφάνταστο τραγούδησα τραγούδι
σὲ τοῦτον τὸ σκοπό,
κάποτε, πρώτη καὶ στερνὴ φορά· καὶ δὲν τὸ βρίσκω
γιὰ νὰ τὸ ξαναπῶ.

Στ᾿ ἄδειο σεντούκι του γυρτὸς ὁ σφιχτοχέρης, ἴδιος,
πάθος, χαμός, ὢ λύπη!
Τοῦ τρέμουνε τὰ δάχτυλα σὰ νὰ μετρᾶν ἀκόμα
τὸ θησαυρὸ ποὺ λείπει.

Βαστῶ μιᾶς φλόγας τὸν καπνὸ κ᾿ ἑνὸς καπνοῦ τὸν ἴσκιο
σὲ τοῦτον τὸ σκοπό.
Κάποτε κάπου ἀφάνταστο τραγούδησα τραγούδι·
ξανὰ δὲ θὰ τὸ πῶ.

Egy dalt daloltam valahol, valaha, oly csodásat
e muzsikára,
egykor, először és utolszor, s hogy újra eldaloljam,
nem lelek rája,

mint a fösvény, ahogy üres ládája fölé görnyed -
ó, veszteség, kín, bánat -,
remegnek ujjai, mintha számlálná még a kincset,
kincsét, mit sose láthat.

Láng füstjét szőttem én bele, füst árnyékát e dalba,
e muzsikára -
Egy dalt daloltam valahol, valaha, oly csodásat,
s nem lelek soha rája.