Porfiras, Lambros: Τὰ ἐρημοκκλήσια

Εἶναι στὰ ἐρημοκκλήσια ποὺ γκρεμίζονται
θλιμμένες Παναγίες, χλωμὲς εἰκόνες,
καὶ μοναχὰ ἀγαπᾶνε τὰ ἀγριολούλουδα -
κρινάκια, κυκλαμιές, σπάρτα, ἀνεμῶνες.

Σὰ θυμιατήρια ἀγροτικὰ κ᾿ ἐφήμερα,
σκόρπια ἢ δεμένα σ᾿ ἄτεχνο στεφάνι,
τὴν ἄνθινή τους τὴν ψυχὴ σκορπίζουνε
ψυχομαχώντας σ᾿ ἄυλο λιβάνι...

Ἄχ, ὅποιος πάει ἐκεῖ μὲ τ᾿ ἀγριολούλουδα,
στὸ πρῶτον ἄγγιγμά του ἀνοίγει ἡ πόρτα,
ποὺ ὁλόγυρα οἱ φωλιὲς τὴν ἐπλουμίσανε,
τῆς λησμονιᾶς τὴν κέντησαν τὰ χόρτα.

Ἀνοίγει ἡ πόρτα ἔτσι ὅπου συνήθισε
νὰ τὴν ἀνοίγῃ μόνον ὁ ἀγέρας -
σάμπως νὰ τὴν ἀνοίγῃ ἡ Παναγιὰ
μὲ τὴν ἀνησυχία γλυκειᾶς μητέρας,

χαροκαμμένης γριᾶς, ποὺ τὴ λησμόνησαν
στὸ ἔρμο φτωχικό της καὶ προσμένει
κάποιους νἀρθοῦνε πέρ᾿ ἀπὸ μία θάλασσα
αἰώνια σκοτεινή, φουρτουνιασμένη...

Az elhagyatott, málló kápolnák mélyén
a bús Szűzanya megsárgult ikonja
csak vadvirágra vágyik, semmi másra:
ciklámenre, pipacsra, liliomra.

Mint egy napig élő, paraszti áldozat,
hevenyészett koszorúba kötve,
vagy külön-külön foszlik szét virág-lelkük
s testetlen tömjénfüsttel vegyül össze.

Ó, boldog, aki vadvirággal ékes,
előtte az ajtó nyomban kitárul:
madárfészek csüng minden szögletében,
küszöbén a feledés füve árvul.

Kitárul az ajtó, tán a szél verdesi,
amint meg-megnyikordul nagy titokban,
talán maga a Szűzanya nyitotta ki,
mint édesanya, olyan zaklatottan,

mint töpörödött anyó, kit elfeledtek,
s kunyhójában várja, hogy visszaindul
érte a fia a sötétlő messzeségből,
a viharkorbácsolta tengeren túl.