This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Seferis, Giorgos: Ὡραῖο φθινοπωρινὸ πρωί

Portre of Seferis, Giorgos

Ὡραῖο φθινοπωρινὸ πρωί (Greek)

γιὰ τὴν κυρία Ντονογκά

Νὰ ποὺ μ᾿ ἀρέσουν ἐπὶ τέλους αὐτὰ τὰ βουνὰ μ᾿ αὐτὸ τὸ φῶς
μὲ δέρμα ρυτιδωμένο σὰν τὴν κοιλιὰ τοῦ ἐλέφαντα
ὅταν τὰ μάτια του στενεύουν ἀπ᾿ τὰ χρόνια.
Νὰ ποὺ μ᾿ ἀρέσουν αὐτὲς οἱ λεῦκες, δὲν εἶναι πολλὲς
σηκώνοντας τοὺς ὤμους μέσα στὸν ἥλιο.
Οἱ ἀψηλοὶ γκέγκηδες οἱ κοντοὶ τόσκηδες
τὸ καλοκαίρι μὲ τὰ δρεπάνια καὶ τὸ χειμώνα μὲ τὰ τσεκούρια
κι ὅλο τὰ ἴδια ξανὰ καὶ ξανά, ἴδιες κινήσεις
στὰ ἴδια σώματα κόπηκε ἡ μονοτονία.

Τί λέει ὁ Μουεζίνης στὴν ἄκρη τοῦ μιναρέ; γιὰ πρόσεξε
Ἔσκυψε ν᾿ ἀγκαλιάσει μία ξανθὴ κούκλα στὸ πλαϊνὸ μπαλκόνι.
Αὐτὴ ἀνεμίζει δυὸ ρόδινα χεράκια στὸν οὐρανὸ
δὲν παραδέχεται νὰ τὴ βιάζουν
Ὡστόσο γέρνει ὁ μιναρὲς καὶ τὸ μπαλκόνι σὰν τὸν πύργο τῆς Πίζας
ἀκοῦς μονάχα ψιθυρίσματα, δὲν εἶναι τὰ φύλλα μήτε τὸ νερὸ
«ἀλλάχ! ἀλλάχ!» δὲν εἶναι μήτε τ᾿ ἀγεράκι, παράξενη προσευχὴ
ἕνας κόκορας λάλησε, πρέπει νά᾿ ναι ξανθὸς
ὢ ψυχὴ ἐρωτευμένη ποὺ πέταξες στὰ ὕψη!

Νὰ ποὺ μ᾿ ἀρέσουν ἐπὶ τέλους αὐτὰ τὰ βουνά, ἔτσι κουλουριασμένα
τὸ γερασμένο κοπάδι τριγύρω μου μ᾿ αὐτὲς τὶς ρυτίδες
σκέφτηκε κανεὶς νὰ πεῖ τὴ μοίρα ἑνὸς βουνοῦ ὅπως κοιτάζει μία παλάμη
σκέφτηκε κανείς;...
Ὢ ἐκείνη ἡ ἐπίμονη σκέψη
κλεισμένη σ᾿ ἕνα κουτὶ ἀδειανό, θεληματικὴ
χτυπώντας ἀδιάκοπα τὸ χαρτόνι, ὅλη τὴ νύχτα
σὰν ποντικὸς ποὺ ροκανίζει τὸ πάτωμα.

Κόπηκε ἡ μονοτονία, ὦ ἐσὺ ποὺ πέταξες στὰ ὕψη νὰ ποὺ μ᾿ ἀρέσει
κι αὐτὸ τὸ βουβάλι τοῦ μακεδονίτικου κάμπου τόσο ὑπομονετικὸ
τόσο ἀβίαστο, σὰ νὰ τὸ ξέρει πὼς δὲν φτάνει κανεὶς πουθενὰ
θυμίζει τ᾿ ἀγέρωχο κεφάλι τοῦ πολεμόχαρου Βερκινγετόριξ
Tel qu᾿en lui-même enfin l᾿éternité le change.*

 
Κορυτσὰ 1937

*In October 1876 Stéphane Mallarmé sent a poem to America for a book of homage to the long-dead Edgar Allan Poe (died 1849): 'Le Tombeau d'Edgar Poë'. The first line of this sonnet proposes a curious paradox on the subject of time and change: 'Tel qu'en Lui-même enfin l'éternité le change' ('Such as into Himself at last eternity changes him').



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://users.uoa.gr/~nektar/arts

Szép őszi reggel (Hungarian)

Donoka asszonynak

Ime végre megszerettem ezeket a hegyeket, rajtuk a fényt
bőrük ráncos mint elefántok hasa
mikor szemük már az öregségtől egészen kicsi lett.
Ime megszerettem végre e nyárfákat, e ritka nyárfákat
melyek felrántják vállukat a napsütésben.
A nyúlánk termetű Geg s a zömök Toszk hegyeket,
sarlós nyarat, fejszés telet,
minden ugyanaz mindig, újra kezdődnek a dolgok, ugyanazon
testek ismétlődő mozdulatai. Az egyhangúság megtörik.

Mit mond a müezzin a minaret tornyából: „Figyelj!"
Lehajlik, hogy megöleljen a szomszéd balkonon egy szőke babát:
az meg karjával az ég felé hadonászik,
nincs ínyére hogy így öleljék.
De megbillen a minaret meg a balkon mint a pizai torony.
Már nem hallani mist, csak a mormolást - ez nem a lomb, sem a víz
„Allah! Allah!" Nem is a szellő, szokatlan imádság.
Egy kakas kukorékolt, talán szőke az is,
„Vágyperzselte lélek, ki csúcsokig repült!"

Ime, szeretem végre ezeket az egymásra búvó hegyeket
ráncaikkal együtt öregszenek a nyájak -
Gondoltak-e valaha rá, hogy a hegyek ráncait úgy olvassák
mint a kéz vonalait, gondoltak-e valaha erre ?
Ó ez a makacs gondolat, állhatatos,
üres dobozba zárva
folyton a fedélnek ütődik, egész éjszaka,
kis egér, rágcsálja a padlót.

Az egyhangúság megtörik: „Ó te ki csúcsokig repültél !"
Ime, szeretem még a macedón síkság békés bivalyát is:
beletörődik sorsába mint aki tudja, hogy soha nem érkezik meg sehova
és felidézi bennem Vercingetorix katonájának közömbös arcát
úgy amilyennek formáltja őt az örökkévalóság.*

        

 *Mallarmé - Edgar Poe síremléke kezdősora. Lásd ott Illyés Gyula fordításában: Ahogy önmagára átváltja az öröklét…



Uploaded byP. T.
Source of the quotationK. G.

minimap