This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Varnalis, Kostas: Ἡ Μαγδαληνή

Portre of Varnalis, Kostas

Ἡ Μαγδαληνή (Greek)

Μέσ᾿ σὲ παλάτια, ποὺ σὰ σπήλια ἀντήχαν ἀπ᾿ τὶς μουσικὲς
κι᾿ ἀστράβαν ἀπ᾿ τὰ μέταλλα καὶ τὰ δεμένα φῶτα,
στὰ μάγουλά μου, ποὺ κανεὶς δὲν τὰ εἶδεν ἥλιος, οἱ μοσκὲς
γλίστρααν μὲ λάγγεμα πολὺ καὶ τὰ δάγκωναν σὰν ὀχιὲς
στὴν κρουσταλλένια μου φωνὴ θαμπὴ ἐγλιστροῦσε νότα.

Στὴν τεσσεροβασίλεφτη Γιουδαία ἐγώ ῾μουν ἡ Πηγή:
τοῦ κόρφου μου τ᾿ ἀμάραντα καὶ μοσκοβόλᾳ κίτρα.
Ὡσὰν τὴ φλόγα τοῦ κορμιοῦ μου ἄλλη δὲ γνώρισεν ἡ Γῆ,
σὰν τῆς ἀγκάλης μου μεστὴ καμιὰ δὲν ὑπῆρχε σιγή.
Ὁ ἔρωτάς μου νίκαγε τὴ Ρώμη τὴ νικήτρα…

Σκοτάδια ἤτανε μέσα μου, ξέρα μεγάλη κι᾿ ἀμμουδιὰ
καὶ στὰ γλυκὰ τὰ χείλια μου πικρὰ πολὺ τὰ γέλια.
Καὶ μοῦ τινάζαν ἄξαφνα τ᾿ ἀγνώστου φόβοι τὴν καρδιὰ
καὶ μοῦ κοβόταν ἡ ἀναπνιὰ μέσ᾿ σὲ φορέματα φαρδιά-
ἀπ᾿ τοῦ θριάμβου τὴν κορφὴ μακριὰ ῾βλεπα συντέλεια.

Δὲν ἦταν ἄξαφνη ἀστραψιά. Τοῦτο συνέβη ἀργά, σιγά…
Ὡραῖος δὲν ἤσουν, τίποτα δὲν εἶχες πάνω σου ἄξο!
Κοίταγες χάμου τὰ χαλίκια, ὡς μίλαγες σιγὰ κι᾿ ἀργά.
Τὴν τρίτη ἢ τέταρτη φορὰν ἄρχισε ὁ νοῦς μου νὰ ριγᾷ,
κι᾿ ὡς σήκωσες τὰ μάτια σου, δὲ βάσταα νὰ κοιτάξω.

Κι᾿ ἔνιωσα ὁρμὴ ἀσυγκράτητη στὰ πόδια σου νὰ κυλιστῶ.
Εἶδα νὰ σειέται μέσα μου ψυχὴ παρθένα ὡς τώρα.
Τὴν εὐτυχία τὴ γνώρισα στὸ δόσιμο χωρὶς μιστό,
τὴ λευτεριά-στὸ σκλάβωμα σὲ κάποιο ἰδανικὸ σωστὸ
καὶ τὴν ὑπέρτατ᾿ ἡδονὴ στὸν πόνον,-ἄξια γνώρα.

Καὶ στοὺς φτωχοὺς μοιράζοντας τὰ ὑπάρχοντά μου (ἀσημικά,
διαμαντικά, μεταξωτά, μπαξέδες καὶ παλάτια)
τὰ βήματά σου ἀκλούθησα, ποὺ κι᾿ ἂν τὰ σβηοῦσε ταχτικὰ
στὸν ἄμμ᾿ ὁ ἀγέρας τοῦ βραδιοῦ, σὰ φῶτα μένανε γλυκὰ
γιὰ πάντα σ᾿ ἄμμο καὶ ψυχῇ καὶ σ᾿ ἀκοὲς καὶ μάτια.

Πράματα νέα δὲν ἔλεγες κι᾿ οὔτε, μὲ λόγια νέα, παλιά.
Ἀπὸ πολλοὺς κι᾿ ἀπὸ καιροὺς ὅλα ἦταν εἰπωμένα.
Μά ῾χες τὴ δύναμη ν᾿ ἀκοῦς τῶν οὐρανῶν τὴ σιγαλιὰ
κι᾿ ὅλα γιὰ σένα (κι᾿ ἄψυχα κι᾿ ἄνθρωποι) διάφανα γιαλιὰ
καὶ διάφαν᾿ ἡ καρδιὰ τοῦ Θεοῦ γιὰ σένα - καὶ γιὰ μένα!

Κανεὶς (καὶ πλήθη καὶ σοφοὶ καὶ μαθητάδες καὶ γονιοί)
δὲν ξάνοιγε τὸ σπαραγμὸ στὰ θάματά σου πίσω.
Κι᾿ ἂν πρόσμενες τὸ λυτρωμό σου ἀπὸ τὴν ἄδικη θανή,
ἐγὼ μονάχα τό ῾νιωσα, ποὺ ἤμουνα λάσπη καὶ κοινή,
πόσο, Χριστέ ῾σουν ἄνθρωπος! Κι᾿ ἐγὼ θὰ σ᾿ ἀναστήσω!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://users.uoa.gr

Magdaléna (Hungarian)

Mint barlang mélyét, járta át a dal a fényes termeket,
szikrát hánytak a félhomály ölén a nemes ércek,
napfény-nemlátta arcomat, lassan csorogva, cseppre csepp,
marta, mint mérges vipera, illattal bódító kenet,
kristályos hangú ajkamról csábosan szállt az ének.

A leigázott Júdea kegyes forrása voltam én:
citromnál is illatosabb örökkön üde keblem,
testem hevénél izzóbb tűz nem lángolt a föld kerekén,
mélább csönd nem honolt sehol, mint mohó ölem rejtekén.
A legyőzhetetlen Rómán győzött az én szerelmem...

Sötétség lakozott bennem, száraz, nagy homoksivatag,
kacagásom keserű volt, habár a szájam édes.
És szívemre egyszerre csak váratlan félelem szakadt,
szűk lett minden ruhadarab, lélegzetem majd elakadt -
s feltűnt a diadal csúcsán, a távolban a végzet.

Nem vakító villámfény volt. Olyan halkan, lassan hatott...
Nem voltál szép, és még semmi vonzót benned nem leltem.
Merőn nézted a köveket, beszéded halk volt és tagolt,
s rá tán harmad-negyednapon agyamba borzongás hatolt,
és hogy rámnéztél, nem tudtam a szemem rád emelnem.

Szilaj vágy fogott el, bárcsak a lábad elé hullanék.
Éreztem, hogy beleremeg mindig ártatlan lelkem.
És eljött, fizetség nélkül, az igazi gyönyörűség,
az igazi szabadságban egy hős eszme bűvöletét
s a kínban a legnagyobb kéjt sikerült megismernem.

Szétosztottam, amim csak volt, a szegénysorsúak között:
ezüstöt, selymet, gyémántot, palotát, kertet - mindet,
s követtem lépteid nyomát, melyet, amint az este jött,
szétfújt a homokban a szél, s mégis, mint kedves fényrögöt,
őrzött a porszem és a szív, a hang és a tekintet.

Nem volt új, amit hírdettél, s a szavaid fűzése sem.
Sokan elmondták ugyanezt réges-rég múlt időkben.
De volt erőd meghallani, az ég csöndje mily végtelen,
áttetsző üveg volt neked az élő s az élettelen,
s áttetsző az Isten szíve előtted - és előttem!

Senki (se nép, se tanítvány, se bölcs, sem apád, sem anyád)
nem sejtette, miként vergődsz, csodák közt mit se várva,
csak a végső szabadulást, az igaztalan kínhalált.
Én éreztem csak, Krisztusom, emberségedben a magányt,
s én keltelek új életre, a sárlelkű parázna!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationSz. K.

minimap