This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Zalokostas, Georgios: Ο Βορειάς που τ’ αρνάκια παγώνει

Portre of Zalokostas, Georgios

Ο Βορειάς που τ’ αρνάκια παγώνει (Greek)

Ἦτον νύχτα, εἰς τὴν στέγη ἐβογγοῦσε
Ὁ βορειᾶς, καὶ ψιλὸ ἔπεφτε χιόνι.
Τί μεγάλο κακὸ νὰ ἐμηνοῦσε
Ὁ βορειᾶς ποῦ τ' ἀρνάκια παγώνει;

Μὲς στὸ σπίτι μιὰ χαροκαμμένη,
Μιὰ μητέρα ἀπὸ πόνους γεμάτη,
Στοῦ παιδιοῦ της τὴν κούνια σκυμμένη
Δέκα νύχταις δὲν ἔκλειγε μάτι,

Εἶχε τρία παιδιὰ πεθαμμένα,
Ἀγγελούδια, λευκὰ σὰν τὸν κρίνο,
Κ' ἕνα μόνον τῆς ἔμεινεν, ἕνα
Καὶ στὸν τάφο κοντὰ ἦτον κ' ἐκεῖνο.

Τὸ παιδί της μὲ κλάμμα ἐβογγοῦσε
Ὡς νὰ ἐζήταε τὸ δόλιο βοήθεια,
Κ' ἡ μητέρα σιμά του ἐθρηνοῦσε
Μὲ λαχτάρα χτυπῶντας τὰ στήθια.

Τὰ γογγύσματα ἐκεῖνα καὶ οἱ θρῆνοι
Ἐπληγόναν βαθειὰ τὴν ψυχή μου.
Σύντροφός μου ἡ ταλαίπωρη ἐκείνη,
Ἄχ, καὶ τὸ ἄῤῥωστο ἦτον παιδί μου.

Στοῦ σπιτιοῦ μου τὴ στέγη ἐβογγοῦσε
Ὁ βορειᾶς, καὶ ψιλὸ ἔπεφτε χιόνι.
Ἄχ, μεγάλο κακὸ μοῦ ἐμηνοῦσε
Ὁ βορειᾶς ποῦ τ' ἀρνάκια παγόνει.

Τὸν γιατρὸ καθὼς εἶδε, ἐσηκώθη
Σὰν τρελή. Ὅλοι γύρω ἐσωπαίναν·
Φλογεροὶ τῆς ψυχῆς της οἱ πόθοι
Μὲ τὰ λόγι' ἀπ' τὸ στόμα της βγαίναν.

«Ὤ, κακὸ ποῦ μ' εὑρῆκε μεγάλο!
Τὸ παιδί μου, Γιατρέ, τὸ παιδί μου…
Ἕνα τὤχω, δὲν μ' ἔμεινεν ἄλλο·
Σῶσέ μου το, καὶ πάρ' τὴν ψυχή μου.»

Κι' ὁ γιατρὸς μὲ τὰ μάτια σκυμμένα
Πολλὴν ὥρα δὲν ἄνοιξε στόμα.
Τέλος πάντων - ἄχ, λόγια χαμένα -
«Μὴ φοβᾶσαι, τῆς εἶπεν, ἀκόμα.»

Κ' ἐκαμώθη πῶς θέλει νὰ σκύψῃ
Στὸ παιδὶ, καὶ νὰ ἰδῇ τὸ σφυγμό του.
Ἕνα δάκρυ ἐπροσπάθαε νὰ κρύψῃ
Ποῦ κατέβ' εἰς τ' ὠχρὸ πρόσωπό του.

Στοῦ σπιτιοῦ μας τὴ στέγη ἐβογγοῦσε
Ὁ βορειᾶς, καὶ ψιλὸ ἔπεφτε χιόνι.
Ἄχ, μεγάλο κακὸ μᾶς μηνοῦσε
Ὁ βορειᾶς ποῦ τ' ἀρνάκια παγόνει.

Ἡ μητέρα ποτὲ δακρυσμένο
Τοῦ γιατροῦ νὰ μὴ νοιώσῃ τὸ μάτι,
Ὅταν ἔχει βαρειὰ ξαπλωμένο
Τὸ παιδί της σὲ πόνου κρεββάτι!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.greek-language.gr

Bárány-dermesztő északi szél (Hungarian)

Nyögette az éji tetőket
a szél, sűrűn havazott.
Mondd, miféle nagy bajt üzengetsz,
bárány-dermesztő északi szél?

A házban: fájdalom-sújtotta
anya, halál-gyötörte:
görnyed gyermeke bölcsőjére,
szemét tíz napja le se hunyta.

Három gyermekét temette már,
három liliomfehér angyalt,
még ez az egy maradt neki,
most ez is közel a sírhoz.

Sírva nyögdécselt a gyermek,
mintha segítséget kérne,
anyja sírdogált mellette,
mellét verte iszonyodva.

Ó, nyögések, ó, sírások,
lelkem mélyét sebeztétek!
Életem társa e balsorsú asszony,
életem gyermeke a csöpp beteg!

Nyögette háztetőmet
a szél, sűrűn havazott.
Jaj, tudjuk már, mi bajt üzensz,
bárány-dermesztő északi szél!

Az anya meglátja az orvost: és
eszelősen felszökken. Nagy csend.
Lángol lelkének fájdalma.
Szájából így szakad a szó:

"Ó, szörnyű sors ront bennünket!
A gyermek, doktor, a gyermekem!
Csak ő maradt már, többünk sincs...
Mentsd meg, s a lelkem vidd érte!"

Az orvos nem tekintett fel,
ajka soká nem nyílt szóra...
Végül - jaj, vigaszul mondta -:
"Ne félj - így szólt -, még él, még él!"

És úgy tett, mintha pulzusát
tapintaná, fölé hajolt,
És megpróbálta titkolni,
hogy arcán könnycsepp gördül le.

Nyögette házunk padlását
a szél, sűrűn havazott.
Ó, nagy bajt üzentél nekünk,
bárány-dermesztő északi szél!

Anya nem látta még soha
könnyezni sápadt orvosát,
bármi halálos betegen
feküdt az ágyban gyermeke...



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://jazsoli5.blogspot.hu

minimap