Dickinson, Emily: Nagy Gyászmenet járta Agyamat (I felt a Funeral, in my Brain (280) in Hungarian)

   
I felt a Funeral, in my Brain,
And Mourners to and fro
Kept treading—treading—till it seemed
That Sense was breaking through—

And when they all were seated,
A Service, like a Drum— 
Kept beating—beating—till I thought
My Mind was going numb—

And then I heard them lift a Box
And creak across my Soul
With those same Boots of Lead, again,
Then Space—began to toll,

As all the Heavens were a Bell,
And Being, but an Ear,
And I, and Silence, some strange Race
Wrecked, solitary, here—

And then a Plank in Reason, broke,
And I dropped down, and down— 
And hit a World, at every plunge,
And Finished knowing—then—

Nagy Gyászmenet járta Agyamat,
Egy temető Sereg
Tapodta — tapodta — amíg
Feszült Ér és Ideg —

Amikor mind leültek,
Szertartás — mint a Dob —
Csak pergett — pergett — döngve — hogy
Eszem már kihagyott —

Hallottam Ládaemelést,
S hogy lelkembe tapos
Megint a sok Ólom-Cipő,
S a Tér — harangzajos,

Hogy egyetlen Harang az Ég,
S egy Dobhártya magam,
S hogy Én, a Csend, s egy furcsa Faj
Mind Vesztébe rohan —

S reccsent Palló és Ráció,
S zuhantam — le — le — Én —
S mindig egy új Világon át,
S Tudatlan — azután — 

......................................
Ezt alighanem úgy kell érteni – vagy legalábbis úgy is lehet érteni –, hogy a saját temetését írja le E. D., az ő fejében zajlott le. Más verseiben mint kívánatosabb dologról beszél a haláláról...

Ilyen versek olvastán azt sugdossa fülembe a Kisördög, hogy „Á, az ilyesmi csak fikció.” Van úgy, hogy elhiszem neki, van úgy, hogy nem. Például a cseh Nezval esetében elhiszem, hogy a verseiben érzékeltetett tapasztalatok és szituációk fikciók, pedig Nezval is nagyon jó költő; talán azért, mert „túl” bravúros, túl könnyen megy neki: mert nem Varázsló, hanem Bűvész, a kabátujjából ráz ki mindent. De a fenti versben úgy érzem, téved Kisördögöm. Egyébként az authentikus élmény-vagy-fikció kérdése nem igazán releváns kérdés, de mégis csak motoszkál az agyunkban.

A vers legutolsó ríme ún. slant rhyme: csak a rímszavak utolsó mássalhangzója azonos, a magánhangzójuk nem; l. más Dickinson-fordításoknál. Ezért áll a fordításban Én — azután, annak ellenére, hogy a magyarban ez egyáltalán nem számít és nem érződik rímnek.