Dunn, Douglas: Billie 'n' Me

You could never have been a friend of mine,
Even if I played as sweet as dead Lester
Three feet from you, because you mean too much,
Your voice opens all doors on fed-up love.

There were dreams of you, in the ideal night club,
The members gone, just you, the band, and me
In my white tuxedo resisting requests to leave,
Then walking back to my pampered hotel room

In a dawn of fanciful New York heights,
Wondering how you'd take my roses sent at noon,
The invitation to lunch, that you ignored,
The lyrics I had written but you would not sing,

Black, dead, put down by love that was too much,
Mismanaged pleasures. And silent now
As the saxophones in Harlem pawnshops,
Your voice that meant how tough love is.

Sose lehettél volna a barátom, nem, mégha
Olyan édesen játszottam is volna, mint a halott Lester
Három lépésre tőled... Mert te túl sokat jelentesz,
Hangod minden ajtót a csontig rágott szerelemre nyit.

Almokat szőttem rólad az eszményi éjszakai klubban,
Már nem maradt senki, csak te, a zenekar meg én,
Fehér szmokingomban, kitartva a felszólítások ellenére is,
Aztán gyalog vissza a pátyolgatott hotelszobába

Egy szédületig felsrófolt New York-i hajnalon,
Elképzelve, hogyan fogadod a délben küldött rózsákat,
Az ebédmeghívást, amiről tudomást se vettél,
A dalszövegeimet, amikből sose énekeltél el egyet se.

Fekete, halott, a túl sok szerelem kiszámoltja,
A rosszul adagolt örömöké. És hallgat most,
Mint a szaxofonok a harlemi zálogházakban,
Hangod, mely a szerelem makacsságát jelentette.