Dunn, Douglas: Men of Terry Street

They come in at night, leave in the early morning.

I hear their footsteps, the ticking of bicycle chains,

Sudden blasts of motorcycles, whimpering of vans.

Somehow I am either in bed, or the curtains are drawn.

This masculine invisibility makes gods of them,

A pantheon of bots and overalls.

But when you see them, home early from work

Or at their Sunday leisure, they are too tired

And bored to look long at comfortably.

It hurts to see their faces, too sad of too jovial.

They quicken their step at the smell of cooking,

They hold up their children and sing to them.

Éjjel jönnek, hajnalban mennek el.

Lépések, kattogó bicikliláncok,

Bedörrenő motorok nyifogása.

Vagy fekszem még, vagy el van húzva a függöny.

Mint láthatatlan férfiistenek:

Bakancsok és overallok panteonja.

De ha megjönnek korábban vagy vasárnap

Lézengenek fáradtan a ház körül,

Zavarba jössz, ha sokáig nézed őket.

Fáj látni túl szomorú vagy túl derűs arcuk.

Megszaporázzák léptük a konyhaszagban,

Magasba emelt gyereküknek énekelnek.