Eliot, T. S.: Murder in the Catedral, Part I (detail)
Murder in the Catedral, Part I (detail) (English)Characters
A CHORUS OF WOMEN OF CANTERBURY THREE PRIESTS OF THE CATHEDRAL A HERALD ARCHBISHOP THOMAS BECKET FOUR TEMPTERS ATTENDANTS
The Scene is the Archbishop's Hall, on December 2nd, 1170
CHORUS Here let us stand, close by the cathedral. Here let us wait. Are we drawn by danger? Is it the knowledge of safety, that draws our feet Towards the cathedral? What danger can be For us, the poor, the poor women of Canterbury? what tribulation With which we are not already familiar? There is no danger For us, and there is no safety in the cathedral. Some presage of an act Which our eyes are compelled to witness, has forced our feet Towards the cathedral. We are forced to bear witness.
Since golden October declined into sombre November And the apples were gathered and stored, and the land became brown sharp points of death in a waste of water and mud, The New Year waits, breathes, waits, whispers in darkness, While the labourer kicks off a muddy boot and stretches his hand to the fire, The New Year waits, destiny waits for the coming. Who has stretched out his hand to the fire and remembered the Saints at All Hallows, Remembered the martyrs and saints who wait? and who shall Stretch out his hand to the fire and deny his master? who shall be warm By the fire and deny his master?
Seven years and the summer is over Seven years since the Archbishop left us, He who was always kind to his people. But it would not be well if he should return. King rules or barons rule; We have suffered various oppression, But mostly we are left to our own devices, And we are content if we are left alone. We try to keep our households in order; The merchant, shy and cautious, tries to compile a little fortune, And the labourer bends to his piece of earth, earthcolour, his own colour, Preferring to pass unobserved. Now I fear disturbance of the quiet seasons: Winter shall come bringing death from the sea, Ruinous spring shall beat at our doors, Root and shoot shall eat our eyes and our ears, Disastrous summer bum up the beds of our streams And the poor shall wait for another decaying October. Why should the summer bring consolation For autumn fires and winter fogs? What shall we do in the heat of summer But wait in barren orchards for another October? Some malady is coming upon us. We wait, we wait, And the saints and martyrs wait, for those who shall be martyrs and saints. Destiny waits in the hand of God, shaping the still unshapen: I have seen these things in a shaft of sunlight. Destiny waits in the hand of God, not in the hands of statesmen Who do, some well, some ill, planning and guessing, Having their aims which turn in their hands in the pattern of time. Come, happy December, who shall observe you, who shall preserve you? Shall the Son of Man be born again in the litter of scorn? For us, the poor, there is no action, But only to wait and to witness.
[Enter PRIESTS.]
FIRST PRIEST Seven years and the summer is over. Seven years since the Archbishop left us.
SECOND PRIEST What does the Archbishop do, and our Sovereign Lord the Pope With the stubborn King and the French King In ceaseless intrigue, combinations, In conference, meetings accepted, meetings refused, Meetings unended or endless At one place or another in France?
THIRD PRIEST I see nothing quite conclusive in the art of temporal government, But violence, duplicity and frequent malversation. King rules or barons rule: The strong man strongly and the weak man by caprice. They have but one law, to seize the power and keep it, And the steadfast can manipulate the greed and lust of others, The feeble is devoured by his own.
FIRST PRIEST Shall these things not end Until the poor at the gate Have forgotten their friend, their Father in God, have forgotten That they had a friend?
[Enter HERALD.]
HERALD Servants of God, and watchers of the temple, I am here to inform you, without circumlocution: The Archbishop is in England, and is close outside the city. I was sent before in haste To give you notice of his coming, as much as was possible, That you may prepare to meet him.
FIRST PRIEST What, is the exile ended, is our Lord Archbishop Reunited with the King? what reconciliation Of two proud men? what peace can be found To grow between the hammer and the anvil? Tell us, Are the old disputes at an end, is the wall of pride cast down that divided them? Is it peace or war? Does he come In full assurance, or only secure In the power of Rome, the spiritual rule, The assurance of right, and the love of the people, Contemning the hatred and envy of barons?
HERALD You are right to express a certain incredulity. He comes in pride and sorrow, affirming all his claims, Assured, beyond doubt, of the devotion of the people, Who receive him with scenes of frenzied enthusiasm, Lining the road and throwing down their capes, Strewing the way with leaves and late flowers of the Season. The streets of the city will be packed to suffocation, And I think that his horse will be deprived of its tail, A single hair of which becomes a precious relic. He is at one with the Pope, and with the King of France, Who indeed would have liked to detain him in his kingdom: But as for our King, that is another matter.
FIRST PRIEST But again, is it war or peace?
HERALD Peace, but not the kiss of peace. A patched up affair, if you ask my opinion. And if you ask me, I think the Lord Archbishop Is not the man to cherish any illusions, Or yet to diminish the least of his pretensions. If you ask my opinion, I think that this peace Is nothing like an end, or like a beginning. It is common knowledge that when the Archbishop Parted from the King, he said to the King, My Lord, he said, I leave you as a man Whom in this life I shall not see again. I have this, I assure you, on the highest authority; There are several opinions as to what he meant But no one considers it a happy prognostic.
[Exit.]
FIRST PRIEST I fear for the Archbishop, I fear for the Church, I know that the pride bred of sudden prosperity Was but confirmed by bitter adversity. I saw him as Chancellor, flattered by the King, Liked or feared by courtiers, in their overbearing fashion, Despised and despising, always isolated, Never one among them, always insecure; His pride always feeding upon his own virtues, Pride drawing sustenance from impartiality, Pride drawing sustenance from generosity, Loathing power given by temporal devolution, Wishing subjection to God alone. Had the King been greater, or had he been weaker Things had perhaps been different for Thomas.
SECOND PRIEST Yet our lord is returned. Our lord has come back to his own again. We have had enough of waiting, from December to dismal December. The Archbishop shall be at our head, dispelling dismay and doubt. He will tell us what we are to do, he will give us our orders, instruct us. Our Lord is at one with the Pope, and also the King of France. We can lean on a rock, we can feel a firm foothold Against the perpetual wash of tides of balance of forces of barons and landholders. The rock of God is beneath our feet. Let us meet the Archbishop with cordial thanksgiving: Our lord, our Archbishop returns. And when the Arch- bishop returns Our doubts are dispelled. Let us therefore rejoice, I say rejoice, and show a glad face for his welcome. I am the Archbishop's man. Let us give the Archbishop welcome!
THIRD PRIEST For good or ill, let the wheel turn. The wheel has been still, these seven years, and no good. For ill or good, let the wheel turn. For who knows the end of good or evil? Until the grinders cease And the door shall be shut in the street, And all the daughters of music shall be brought low.
CHORUS Here is no continuing city, here is no abiding stay. Ill the wind, ill the time, uncertain the profit, certain the danger. O late late late, late is the time, late too late, and rotten the year; Evil the wind, and bitter the sea, and grey the sky, grey grey grey. O Thomas, return, Archbishop; return, return to France. Return. Quickly. Quietly. Leave us to perish in quiet. You come with applause, you come with rejoicing, but you come bringing death into Canterbury: A doom on the house, a doom on yourself, a doom on the world.
We do not wish anything to happen. Seven years we have lived quietly, Succeeded in avoiding notice, Living and partly living. There have been oppression and luxury, There have been poverty and licence, There has been minor injustice. Yet we have gone on living, Living and partly living.
|
Gyilkosság a székesegyházban, Első rész (részlet) (Hungarian)Szereplők
CANTERBURY ASSZONYOK KÓRUSA A SZÉKESEGYHÁZ HÁROM PAPJA HÍRNÖK THOMAS BECKET ÉRSEK NÉGY KÍSÉRTŐ KÍSÉRET
Szín: az érseki palota előcsarnoka, 1170. december 2-án
KÓRUS Itt álljunk, itt, a székesegyházhoz közel. Várjunk csak itt. Veszély vonz tán? Biztonság tudata vonzza a lábunk A székesegyházhoz? Mi veszély jöhet Miránk, szegény, szegény canterbury asszonyokra? Miféle csapás Ne volna már meghitt minekünk? Nem, nincs veszély Minekünk, se biztonság a dómban. Előérzet kényszere, Hagy szemtanuk legyünk egy tettnél, lábunkat ez hajtja csak A székesegyházhoz. Tanuságot kelletik tennünk.
Mióta aranyló október komor novemberbe hajlott, S leszedve s elrakva az almák, s a föld barna, szögletes csontváz a víz s az iszap nagy kietlenében, Vár az Újévi, lélegzik, vár, suttogva sötétben, Míg a földműves lerúgja sáros bakancsát s kinyújtja kezét a tűzhöz, Ujév, a végzet vár arra, mi lészen eljövendő. Ki nyújtotta ki kezét a tűzhöz megemlékezvén Mindenszentekkor este, Megemlékezvén a vértanukról meg a szentekről, akik várnak? És ki Nyújtja ki majd a kezét a tűzhöz, megtagadva urát? Ki melegszik Majd a tűznél, megtagadva urát?
Hét év elmúlt, és vége a nyárnak, Hét éve elment tőlünk az érsek, Ő, aki szerette mindig a népét. De nem volna jó, ha most visszatérne. Úr a király vagy urak a bárók; Sokféle elnyomás volt a mi sorsunk, De többnyire ráhagynak önnön magunkra S beérjük vele, ha békében hagynak. Igyekszünk rendben tartani házunk táját; A kalmár igyekszik vagyonkát gyüjteni, ravaszul, óvatosan, A földműves darabka földjére hajlik, földszinű, ez az ő szine, S örül, ha senki nem veszi észre. Most félek, megzavarják a nyugalmas évszakokat Jő majd a tél és halált hoz a tenger felől, Ártalmas tavasz jön s kapunkon kopog, Szőröstül, bőröstül felfalnak majd a csirák s a gumók, Pusztító nyár perzseli fel majd a patakok ágyát S vár a szegény a jövő október enyészetére. Miért hozná meg a nyár a vigaszt Az őszi tűzért, a téli ködért? Mi mást tehetnénk a nyár hevében, Mint hogy meddő gyümölcsösökben várjuk az új októbert? Valami betegség fenyeget. És mi várunk, csak várunk, S a szentek és vértanuk várnak azokra, akikből vértanuk lesznek és szentek. Vár a végzet az Isten kezében, a még alaktalant alakítva: Én láttam mindezt egy napfény-nyalábban. Vár a végzet az Isten kezében s nem a sok államférfi kezében, Akiknek műve, hol jól, hol rosszul, a terv s a megérzés, Sokféle szándékuk van s a kezükben ezekből az idő szőttese készül. Jöjj hát, boldog december, de ki figyel téged, ki tisztel téged? Vagy megint csak megvetett szalmán születik meg az Ember Fia? Nem a szegényeké, nem a miénk a tett, Miénk csak a várakozás meg a tanuságtétel.
(Belépnek a papok)
ELSŐ PAP Hét év elmúlt és vége a nyárnak. Hét éve, hogy elment tőlünk az érsek.
MÁSODIK PAP Mit tehet az érsek és legfelsőbb urunk, a pápa, Makacs királyunkkal meg a francia királlyal, A szüntelen ármánykodással, tervezgetéssel, A sokféle tanácskozással, a kitűzött vagy pedig lefújt sok találkozással, A sokféle, végezetlen vagy véghetetlen megbeszéléssel, Franciaországban, itt vagy ott?
HARMADIK PAP Úgy látom, semmi sincs végleges itt, a világi kormányzás művészetében, Erőszak van csak és kétszinüség s az ügyek romlott kezelése. Úr a király vagy urak a bárók: S uralkodik az erős erővel, szeszéllyel a gyönge, Egy törvényük van csak: megkaparintani és meg tartani mindenképp a hatalmat, És aki állhatatos, annak a más kapzsisága és bujasága csak eszköz, Es aki ingatag, az prédája lesz önnön vágyainak.
ELSŐ PAP S mindez véget nem ér, Mig a szegények a kapuk előtt Barátjukat el nem feledik, apjukat Istenben, S el nem feledik Hogy volt egy barátjuk?
(Belép a hírnök)
HÍRNÖK Isten szolgái, szentély őrei, Jöttem, hogy megmondjam nektek, kertelés nélkül: Az érsek itt van Anglia földjén, közel, a városon kívül. Engem sebtiben előre küldtek, Hogy közöljem veletek oly gyorsan, ahogy lehet, Es készek legyetek fogadni őt.
ELSŐ PAP Micsoda? vége a számüzetésnek, és urunk, az érsek Megint csak egy a királlyal? micsoda megbékülés Két büszke férfi között? mi béke lehet Üllő és kalapács közt? Mondd csak, Vége a régi vitáknak, a gyűlölet fala végre leomlott kettejük közt? És béke vagy háboru ez? Hogyan is jön? Teljes biztonságban-e, vagy nem védi, csupán Róma hatalma, a lelki jogar, A jog védelme s a népe bizalma, S bárók féltékeny gyűlöletét fitymálja fölénnyel?
HÍRNÖK Igazad van, hogy némileg kétellyel fogadod őt. Büszkén és bánatosan jön, fenntartva minden igényét, Bizonyos lehet a népnek feltétlen szeretetében, Mert annak rajongó lelkesedése kiséri végig, Sorban állnak az úton, sapkáikat hajigálva, Lombokat és év végi virágokat szórva eléje. Fulladásig tömve lesznek a városi utcák, S azt hiszem, kitépik majd lova farkát, S drága ereklye lesz minden szál szőre ezentúl. Egy most ő a pápával meg a francia királlyal: Az bizony országában visszatartotta volna! Csakhogy a mi királyunkkal másféle a helyzet.
ELSŐ PAP De mondd hát, háború vagy béke ez?
HÍRNÖK Béke, de nem a békecsók. Toldozott ügy, ha érdekel a véleményem. S ha érdekel, hát azt hiszem, az érsek úr Nem az az ember, aki ábrándokban él, S nem is csökkenti bár a legkisebb igényét. S ha érdekel a véleményem, azt hiszem, e béke Se kezdethez, se véghez nem hasonlít. Köztudomásu, hogy az érsek úr Ezt mondta a királynak búcsuzóul: „Uram", így szólt, „úgy válok tőled el, Hogy ez életben többé sose látlak." Több vélemény is van, hogy mire célzott, De senki sem jövendöl jót belőle.
(El)
ELSŐ PAP Féltem az érseket, az egyházat is féltem. Gőgöt szült benne a váratlan szerencse, S gőgöt nevelt a heves balszerencse. Láttam mint kancellárt, király kegyencét, Szerették s rettegték a fölényes udvaroncok, Megvetett volt és megvető, mindig magányos. Soha közülük egy, mindig csak védtelen; Gőgje mindig saját erényeiből élt: Gőgjét hízlalta, hogy soha részre nem hajolt, Gőgjét hizlalta, hogy mindig nagylelkü volt. Utálta a világból áramló hatalmat: Csak Istennek legyünk alattvalói. Ha a király a nagyobb, vagy ha ő meginog, Ma más helyzetben volna tán Tamás.
MÁSODIK PAP És mégis, urunk visszatért. Urunk megjött övéihez. Eleget várakoztunk, decembertől komor decemberig. Az érsek majd élünkre áll, eloszlat kételyt, csüggedést. Megmondja, mit tegyünk, parancsot ad, tanít. Mert urunk a pápával egy, s a francia királlyal is. Sziklára támaszkodhatunk, szilárd talaj lábunk alatt, Ha bárók és földbirtokosok egyensúlyért küzdő erőinek örökös áradatai csapnak miránk. Isten sziklája van lábunk alatt. Fogadjuk hát az érseket őszinte hálaadással: Urunk, az érsek visszatér. Es ha az érsek visszatér, Eloszlik minden kételyünk. Örvendezzünk tehát, Azt mondom, örvendezzetek, s vidám arccal kell most az érseket üdvözölni. Én az érsek híve vagyok. Gyerünk az érseket üdvözölni!
HARMADIK PAP Jóra vagy rosszra, forogjon a kerék. Állt a kerék, hét éve már, s mire volt jó? Mert ki tudja, mi a vége a jónak, a rossznak? Míg a malom zúgása megáll, És bezáratnak kívül az ajtók, És megszűnnek minden éneklő leányok.
KÓRUS Itt nincsen állandó város, itt nincs menedék, maradás. Rossz a szél, rossz az idő, kétes a haszon, biztos a veszély. Ó késő késő késő, késő idő, késő túl késő, és rothadt az év; Gonosz a szél, és keserü a tenger, és szürke az ég, szürke szürke szürke. Ó Tamás, vissza, érsek; vissza, vissza Franciaországba. Vissza. Gyorsan. Csöndesen. Hagyj minket elveszni csöndesen. Jössz diadallal, jössz ujjongással, de jössz a halállal Canterburybe: Itélet a házon, itélet terajtad, itélet az egész világon.
Nem akarjuk, hogy bármi megessék. Hét évig sikerült csöndesen élnünk. Úgy, hogy ne vegyen észre senki, Éltünk csak félig éltünk. Volt elnyomás és fényüzés is, Volt szegénység és szabadosság, Volt kisebb igazságtalanság. És mégis tovább is éltünk, Éltünk csak félig éltünk.
|