Koethe, John: Felhők (Clouds in Hungarian)

Portre of Koethe, John
Portre of Répás Norbert

Back to the translator

Clouds (English)

I love the insulation of strange cities:
Living in your head, the routines of home
Becoming more and more remote,
Alone and floating through the streets
As through the sky, anonymous and languageless
Here at the epicenter of three wars.
Yesterday I took the S-Bahn into town again
To see the Kiefer in the Neue Nationalgalerie,
A burned out field with smoke still rising from the furrows
In a landscape scarred with traces of humanity
At its most brutal, and yet for all that, traces of humanity.
What makes this world so frightening? In the end
What terrifies me isn’t its brutality, its violent hostility,
But its indifference, like a towering sky of clouds
Filled with the wonder of the absolutely meaningless.
I went back to the Alte Nationalgalerie
For one last look at its enchanting show of clouds -
Constable’s and Turner’s, Ruskin’s clouds and Goethe’s
Clouds so faint they’re barely clouds at all, just lines.
There was a small glass case which held a panel
Painted by the author of a book I’d read when I was twenty-five
- Adalbert Stifter, Limestone -
but hadn’t thought about in years.
Yet there were Stifter’s clouds, a pale yellow sky
Behind some shapes already indistinct
(and this was yesterday),
As even the most vivid words and hours turn faint,
Turn into memories, and disappear. Is that so frightening?
Evanescence is a way of
seeming free, free to disappear
Into the background of the city, of the sky,
Into a vast surround indifferent to these secret lives
That come and go without a second thought
Beyond whatever lingers in some incidental lines,
Hanging for a while in the air like clouds
Almost too faint to see,
like Goethe’s clouds.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherHarper Perennia
Source of the quotationNinety-fifth Street: Poems

Felhők (Hungarian)

Kedvelem az idegen városok elkülönülését:
A fejedben élő, otthoni megszokások
Egyre jobban és jobban távolodnak,
Magányosan úsznak az utcákon
Mintha felhőket szelnének át, név és nyelv nélkül
Itt három háború epicentrumában.
Tegnap metróval a városba utaztam
Hogy megnézzem Kiefert az Új Nemzeti Galériában,
Kiégett mező, ahol a barázdák még mindig ontják a füstöt
Az emberiesség nyomától hegesedett tájon
A legkegyetlenebbtől, de mégis emberiesség nyomától.
Mitől ilyen ijesztő ez a világ? Végtére is
Nem zavar kegyetlensége, erőszakos idegengyűlölete,
Inkább közönyössége, mely mint az értelmetlen
csodákkal telt felhők égboltja tornyosul.
Visszatértem a Régi Nemzeti Galériába
Hogy utoljára lássam a felhők elragadó játékát -
Constable és Turner, Ruskin felhőit és Goethe felhőit
Melyek oly gyengédek, hogy már nem is felhők, csak vonalak.
Volt ott egy kis vitrin és benne egy tábla
A könyv írója festette, akit huszonöt évesen olvastam
- Adalbert Stifter, Mészkő -
bár éveken át nem gondoltam rá.
Mégiscsak Stifter felhői voltak ott, halványsárga égbolton
Oly körvonalak mögött, melyek azóta megfakultak
(és ez tegnap volt),
Mintha megfakultak volna a legélénkebb szavak és órák,
Megváltoztak és tovatűntek az emlékek. Hát ettől irtózom?
Az enyészet a szabadság
látszatának, eltűnés szabadságának módja
A város és az égbolt hátterébe,
A hatalmas térbe, melynek közömbösek e titkos életek
Melyek jönnek s gondolat nélkül távoznak
Bármi mögé, mely bizonyos véletlenszerű vonalakban lakoz,
Pillanatra csügg a levegőben mint a fellegek
Látványuk csaknem oly halovány,
mint Goethe felhői.



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationAdalbert Stifter - Cloud Study c. 1840 ~ Wolken Studie

minimap