Mint eső dúsít tájat, a szem is
Enyhül, frissül a könnyzápor után.
Ha lombját rezdíti a látomás,
Puffadt gyümölcsöt látok, csüng, letöttyed;
Dong a darázs. A tág égen sovány
Darázs szopja a délutánt, az idő.
A szilvát sárga csíkos rothadás-
Ügynök döföli dongva. Mily csodás
A hanyatlás gépezete! Mi szép
A nappal hordaléka! Mily finom
Erőszak ojt a víg szembe epét!
A szilvát kihímezte az enyészet.
Kár sírni, mégis sírtam, elterelni
Rovar-dühöt, idő-ritmust, ölelni
Védőn a leprás ujjként hullt gyümölcsöt.
Az órák találó szókép, barátom,
De képük lettem, s nézem, hogy a mélybe
A nap magával skarlát palotát von.
A szem, pasztorál-pacsirtám, idomul.
Baj-bölcsőben is ébred az öröm,
Bár sötét hangok altatója zöng.
A látvány győz, mert a látvány maga
Álmaink nyesett angolkertje is,
Gyökér-dáridó is nyírt gyep alatt.
Szentet látok, átvert kezűt, kifordult
Szeme érzéken túl érzékletes,
Mintha amit lát, most születne, míg az érzés
Ahogy közelg, tapintható örömmé
Válik; Dantét, ki felhág a pokolban
S tisztult szemmel szirmos partot köszönt;
Darwin precíz eksztázisát a buja part
Előtt, ahogy nézi a lég s a föld
Nemes lényeit dús lomb közt - a táncuk
Rend, nemcsak benne, bennük gyökeredző -
Madarat, fát, darazsat, vadszölőt,
Időt, katasztrófát s a lusta vért.