Plunkett, Joseph Mary: Arbor Vitae (Arbor Vitae in Hungarian)

Beside the golden gate there grows a tree
Whose heavy fruit gives entrance to the ways
Of Wonder, and the leaves thereof are days
Of desolation—nights of agony
The buds and blossom for the fruits to be:
Rooted in terror the dead trunk decays,
The burdened branches drooping to the clays
Clammy with blood of crushed humanity.

But lo the fruit! Sweet-bitter, red and white,
Better than wine—better than timely death
When surfeited with sorrow—Lo the bright
Mansions beyond the gate! And Love, thy breath
Fanning our flaming hearts where entereth
Thy Song of Songs with Love’s tumultuous light.

Az aranykapu mellett nő egy fa,
Gyümölcsei mutatják a Csodát,
Levelei az elhagyatottság
Napjai -- s haldoklás éjszakája.
Gyümölcsért nyílik rügye s virága,
Gyökerét-törzsét halál fogja át,
Nem bírja a kiontott vér súlyát,
A földre hajol csatakos ága.

De nézd a gyümölcsöt! Íze-színe
Jobb, mint a bor -- vagy jókor jött halál,
Mikor elég a gyászból, s nézd, a vár
Ott ragyog! Szeretve, lélegezve
Hűti égő szívünk, hol megtalál
Minket a Dal, s a Szeretet fénye.