This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Bécquer, Gustavo Adolfo: Rima IV

Portre of Bécquer, Gustavo Adolfo

Rima IV (Spanish)

No digáis que agotado su tesoro,

de asuntos falta, enmudeció la lira;

podrá no haber poetas; pero siempre

habrá poesía.

 

Mientras las ondas de la luz al beso

palpiten encendidas;

mientras el sol las desgarradas nubes

de fuego y oro vista;

 

mientras el aire en su regazo lleve

perfumes y armonías;

mientras haya en el mundo primavera,

¡habrá poesía!

 

Mientras la ciencia a descubrir no alcance

las fuentes de la vida,

y en el mar o en el cielo haya un abismo

que al cálculo resista;

 

mientras la humanidad siempre avanzando

no sepa a do camina;

mientras haya un misterio para el hombre,

¡habrá poesía!

 

Mientras sintamos que se alegra el alma,

sin que los labios rían;

mientras se llore sin que el llanto acuda

a nublar la pupila;

 

mientras el corazón y la cabeza

batallando prosigan;

mientras haya esperanzas y recuerdos,

¡habrá poesía!

 

Mientras haya unos ojos que reflejen

los ojos que los miran;

mientras responda el labio suspirando

al labio que suspira;

 

mientras sentirse puedan en un beso

dos almas confundidas,

mientras exista una mujer hermosa,

¡habrá poesía!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.poesur.com/rimasBecquer.htm

Rímek IV (Hungarian)

Ne mondjátok, hogy kimerült a kincse,

nem némult el a líra, szól azért is.

Lehet, hogy nem lesznek költők, de mindig

leszen poézis.

 

Amíg a fénynek csókjától kigyúlva

hullám lángja csap égig,

amíg a nap a szétrongyolt felhőket

arannyal vonja végig;

 

amíg a lég ölében illat árad,

s csupa derű a szél is;

amíg tavasz suhan át a világon,

leszen poézis!

 

Amíg nem ismerjük az élet titkát,

bár utunk afelé visz,

amíg számító észnél jóval mélyebb

a tenger és az ég is;

 

amíg az ember ismeretlen útján

indul a messzeségig;

amíg egyetlen rejtély lesz a földön,

leszen poézis!

 

Amíg a lélek nevet, és az ajkak

búba merülnek mégis;

amíg sírással nem a szemek sírnak,

mikor a lélek vérzik;

 

amíg egymással fej és szív vitázik

e világ végeztéig;

amíg reménység születik, és emlék,

leszen poézis!

 

Amíg a szem felelni tud a szemnek,

nemcsak néz, de beszél is;

amíg sóhajra sóhajjal az ajkak

egymás szavát idézik;

 

amíg lelkük zavarának ízét

saját csókjaikban érzik;

amíg létezik egyetlen szép asszony,

leszen poézis!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap