Borges, Jorge Luis: Calle desconocida

Penumbra de la paloma
llamaron los hebreos a la iniciación de la tarde
cuando la sombra no entorpece los pasos
y la venida de la noche se advierte
como una música esperada,
no como símbolo de nuestra esencial nadería.
En esa hora de fina luz arenosa
mis pasos dieron con una calle ignorada,
abierta en noble anchura de terraza,
mostrando en las cornisas y en las paredes
colores blandos como el mismo cielo
que conmovía el fondo.
Todo—honesta medianía de las casas austeras,
travesura de columnitas y aldabas,
tal vez una esperanza de niña en los balcones—
se me adentró en el vano corazón
con limpidez de lágrima.
Quizá esa hora única
aventajaba con prestigio la calle,
dándole privilegios de ternura,
haciéndola real como una leyenda o un verso;
lo cierto es que la sentí lejanamente cercana
como recuerdo que si llega cansado
es porque viene de la hondura del alma.
Intimo y entrañable
era el milagro de la calle clara
y sólo después
entendí que aquel lugar era extraño,
que toda casa es candelabro
donde arden con aislada llama las vidas,
que todo inmediato paso nuestro
camina sobre Gólgotas ajenos.

A galamb félárnya.
Így nevezték héberül az est kezdetét,
mikor a homály nem gátolja a lépéseket
és az éj közeledtét hozza hírül
mint régvárt zenét
és nem mint semmiségünk szimbólumát.
A gyöngéd homokos fénynek ebben az órájában
lépteim egy ismeretlen utcába vezettek,
mely nyílt és terasz-szélességű,
ormain és falain oly lágy színeket mutatott,
mint maga az égbolt,
ez lelkem mélyéig meghatott.
Minden: a házak tisztes közép-magassága,
a szeszélyes oszlopok s a kapuk kopogtatói,
talán az is, hogy az erkélyen egy leányra vártam,
egy könnycsepp derűjével
hiú szívembe szövődött.
Talán ez volt az egyetlen óra,
gyöngédségünk kiváltságával
ily varázst adott ennek az utcának
és igazi utcává bűvölte már,
mint egy legendát vagy egy verset;
bizonyos, hogy nagy messzeségben éreztem és mégis közel,
mint egy emléket, mely már fáradtan ér mihozzánk,
mert a lélek mélyéből szállt fel.
Bensőséges és szívélyes volt
a világos utca csodája,
és én csak utóbb jöttem rá,
milyen különös volt az a hely,
hol minden ház egy-egy kandeláber,
melyben az életek magányos lánggal égnek,
és hogy lábunk minden lépte
idegen Golgotákon tapos.