Borges, Jorge Luis: Végtelen keresés (La larga busca in Hungarian)

Anterior al tiempo o fuera del tiempo (ambas locuciones son vanas) o en un lugar que no es del espacio, hay un animal invisible, y acaso diáfano, que los hombres buscamos y que nos busca.

Sabemos que no puede medirse. Sabemos que no puede contarse, porque las formas que lo suman son infinitas.

Hay quienes lo han buscado en un pájaro, que está hecho de pájaros; hay quienes lo han buscado en una palabra o en las letras de esa palabra; hay quienes lo han buscado, y lo buscan, en un libro anterior al árabe en que fue escrito, y aún en todas las cosas; hay quien lo busca en la sentencia Soy El Que Soy.

Como las formas universales de la escolástica o los arquetipos de Whitehead, suele descender fugazmente. Dicen que habita los espejos, y que quien se mira Lo mira. Hay quienes lo ven o entrevén en la hermosa memoria de una batalla o en cada paraíso perdido.

Se conjetura que su sangre late en tu sangre, que todos los seres lo engendran y fueron engendrados por él y que basta invertir una clepsidra para medir su eternidad.

Acecha en los crepúsculos de Turner, en la mirada de una mujer, en la antigua cadencia del hexámetro, en la ignorante aurora, en la luna del horizonte o de la metáfora.

Nos elude de segundo en segundo. La sentencia del romano se gasta, las noches roen el mármol.

Az idő előtt vagy az időn kívül (mindkét fordulat hiábavaló) vagy egy a térhez nem tartozó helyen van egy láthatatlan s talán áttetsző állat, amelyet mi, emberek keresünk, ő pedig bennünket keres.

Tudjuk, hogy nem lehet megmérni. Tudjuk, hogy nem lehet számba venni, mert végtelen formákból áll.

Voltak, akik egy madárban, egy madarakból álló madárban keresték; voltak, akik egy szóban vagy a szót alkotó betűkben keresték; voltak, akik egy könyvben keresték és keresik, amely korábbi, mint az arab nyelv, melyen íródott, sőt minden másnál is korábbi; van, aki a "Vagyok, aki vagyok" mondásban keresi.

Hasonlóan a skolasztikus univerzáliákhoz vagy a Whitehead-féle archetípusokhoz, gyorsan elapad. Azt beszélik, hogy a tükrökben lakozik, és hogy aki önmagát nézi, az Őt nézi. Vannak, akik egy-egy csata szépséges emlékében vagy minden elveszett paradicsomban látják, illetve gyanítják.

Feltételezhető, hogy vére a te véredben lüktet, hogy minden lény őt nemzi, és minden lényt ő nemzett, és elég felfordítani egy klepszüdrát, hogy megmérjük az örökkévalóságát.

Ránk les Turner alkonyataiból, egy női tekintetből, a hexameter ősi lejtéséből, a mit sem tudó pirkadatból, a látóhatár vagy a metafora tükréből.

Percről percre elfut előlünk. Elkopik a római férfiú mondása, az éjszakák kikezdik a márványt.