Brines, Francisco: Ismeretszerzések (Métodos de conocimiento in Hungarian)
|
Métodos de conocimiento (Spanish)En el cansancio de la noche, penetrando la más oscura música, he recobrado tras mis ojos ciegos el frágil testimonio de una escena remota.
Olía el mar, y el alba era ladrona de los cielos; tornaba fantasmales las luces de la casa. Los comensales eran jóvenes, y haítos y sin sed, en el naufragio del banquete, buscaban la ebridad y el pintado cortejo de la alegría. El vino desbordaba las copas, sonrosaba la acalorada piel, enrojecía el suelo. En generoso amor sus pechos desataron a la furiosa luz, la carne, la palabra, y no importaba después no recordar. Algún puñal fallido buscaba un corazón.
Yo alcé también mi copa, la más leve, hasta los bordes llena de cenizas: huesos conjuntos de halcón y ballestero, y allí bebí, sin sed, dos experiencias muertas.
Mi corazón se serenó, y un inocente niño me cubrió la cabeza con gorro de demente.
Fijé mis ojos lúcidos en quien supo escoger con tino más certero: aquel que en un rincón, dando a todo la espalda, llevó a sus frescos labios una taza de barro con veneno. Y brindando a la nada se apresuró en las sombras.
|
Ismeretszerzések (Hungarian)Az éjszaka fáradalmában, a legsötétebb zenébe hatolva, világtalan szememben fölidéztem egy régmúlt szcéna tűnő bizonyságát.
Szaglott a tenger, s lator volt a hajnal, ég rablója; rémképeket varázsolt a fényekből a házban. Ifjak voltak az asztaltársak, s jóllakottak már rég, s hogy lakomájuk megfenekleni látszott, a részegségre vágytak, s díszkíséretére koholt vígságnak. Jó bor löttyent ki kupáikból, rózsaszínre forrósult bőrük mellé a padlót is befestve. Nagylelkű szeretettől szakadt el kebelükben tomboló fényre húsnak, szónak hámja, s nem érdekelte őket, hogy tüstént elfelejtik. Egy-két kisiklott szúrás már-már egy szívet ért.
Kupát emeltem én is, kisebb fajtát, hamuval volt tele kicsurranásig: sólyomból s íjászból egyűvé szórt csont, nem szomjúhozva ittam e kétféle halálból.
Kedvre derült a szívem, és egy ártatlan gyerkőc bolondsityakot húzott hirtelen kobakomra.
Fénylő szemem rátűztem, akit a legkönnyebben szemelhettem magamnak: egy alak a sarokban hátat fordítva ült ott, hűs ajkához emelt egy méreggel teletöltött cserépcsészét. S a semmivel koccintva, árnyékba tűnt sietve.
|
