Cano, José Luis: Sobre unos labio muertos
Sobre unos labio muertos (Spanish)Ciega, impasible muerte de tu boca. Está callada, está rota y oscura aquella su rosada arquitectura fiel a mis labios cálidos de roca.
La gloria de tu aliento ya no evoca calientes rosas de esta tierra dura, sino la sombra y soledad futura de tus labios de mar. ¡Oh sol, invoca
tu luz más viva, y quema entre esos dientes, de nieve ya, su lengua, amarantina, clavel de su garganta delicada!
¡Fulgura en su humedad, y en los ardientes arenales, de tu onda sibilina un último sabor a su granada!
|
Egy halott ajakra (Hungarian)A szád halott, semmiről nem tudó, vak. Jaj, sötét lett és néma, szétesett e rózsás építmény, mely híven követte szirt-ajkaim, e tűztől csattanókat.
E dicső száj vágyón már sose sóhajt meleg rózsákat zord, kopár kövekre; csak árnyra, s jövő magányára lesve terül szét, mint a tenger. Süss fel, ó, nap,
süss jobban, s hó foga közé simulván nyelvének porló szekfűjét feléleszd, virítson finom torka lágy virága!
Gyújts, mint a villám! S légy nagytitku hullám, e szikkadt parton így csókolva még egy utolsó ízt e gránátalma szájra.
|