Champourcín, Ernestina: ¿Para qué?

Y si todo es inútil, ¿para qué tanta estrella
señalando caminos que en el cielo no existen?
¿Para qué la esperanza endeble y fervorosa
de tantos despenares?
 
Si nada lleva a nada... ¿de qué sirve este impulso
que me yergue sin fuerzas al nivel de tu cima?
¿De qué sirven mis besos si su ambición no logra
traspasarte los labios?
 
Quiero creer en ti. Por una vez te pido
que engañes dulcemente la sed de mi ternura.
¡Acerca a mi tristeza la mentira inefable
y sabia de tu boca!

S ha minden hasztalan már, mivégre annyi csillag
jelezni sohasem volt útakat fent az égen?
Mivégre annyi gyenge meg lángoló reménye
oly sok felébredésnek?
 
Ha semmibe a semmi emel: e lendület, mely
erőtlenül visz engem a csúcsodig, mivégre?
Mire való a csókom, ha ajkadon a vágya
túlhatni képtelen már?
 
Szeretnék hinni benned. És kérlek most, ezegyszer,
vágyamnak szomjúságát csapd be édes-szelíden:
közeledjék a búmhoz ajkad kimondhatatlan
s bölcs hazugsága végre!