Góngora, Luis de: Letrillas (Las flores del romero…)

Las flores del romero,

niña Isabel,

hoy son flores azules,

mañana serán miel

Celosa estás, la niña,

celosa estás de aquel

dichoso, pues le buscas,

ciego, pues no te ve,

ingrato, pues te enoja,

y confiado, pues

no se disculpa hoy

de lo que hizo ayer.

Enjuguen esperanzas

lo que lloras por él,

que celos entre aquellos

que se han querido bien.

Hoy son flores azules,

mañana serán miel.

Aurora de ti misma,

que cuando a amanecer

a tu placer empiezas,

te eclipsan tu placer,

serénense tus ojos,

y más perlas no des,

porque al Sol le está mal

lo que a la Aurora bien.

Desata como nieblas

todo lo que no ves,

que sospechas de amantes

y querellas después,

Hoy son flores azules,

mañana serán miel.

Kis Izabel, ne búsulj,

a rozmarinra nézz;

ma még azúr virágszál,

holnapra tiszta méz.

Féltékeny vagy, leánykám,

félted szerelmesed,

ki vak, mert nem vesz észre,

s boldog, mert keresed,

rossz, mert miatta bánkódsz,

és dölyfös is, mivel

tegnapja tetteit ma

nem menti semmivel.

Szárítsa könnyeid le

boldog reménykedés,

mert a szerelmi féltés,

ha két száj csókra kész,

Ma még azúr virágszál,

holnapra tiszta méz.

Hajnala tenmagadnak,

örömre hogyha kel

fényed, saját világod

homályosítja el.

Tűnjön szemed borúja.

gyöngyöt tovább ne hints,

mert ami szép, ha pirkad,

a napnak az se kincs.

Oszlasd el a ködöt, mely

nem látva is nehéz,

mert hívek közt a kétség,

melyet panasz tetéz,

ma még azúr virágszál,

holnapra tiszta méz.