Gaos, Vicente: Hombre total
Hombre total (Spanish)Homenaje a Lope de Vega
I Ojos verdes de Marta de Nevares. Ojos -¿negros tal vez?- de Dorotea. Ojos azules, clara luz febea de Camila Lucinda. ¡Qué avatares
de amor sin contención! Gozos, pesares, gozos... Esto es amor. Quien no lo crea, mírese en unos ojos, que se vea en unos ojos de mujer. (Cantares:
Esos ojos que vemos no son ojos porque nosotros los veamos, son ojos porque nos ven.) Mas la ceguera
de Marta, y el olvido, los despojos de tanta lumbre extinta... Tu canción se eleva al fin hacia la luz primera.
II No sabe qué es amor quien no te ama. No sabe qué es amor quien no te mira. Tú arrancaste a su alma y a su lira el son más dulce, la más fiera llama.
¿Qué fue de tanto amor por tanta dama? Sólo cenizas de la inmensa pira. Se nubla la mirada, el cuerpo expira, y el alma quiere asirse a la alta rama
de Dios, que con sus silbos amorosos te hechiza en la honda calma del verano. Madrid, a mil seiscientos treinta y cinco.
Pasaron ya los años venturosos y los amargos. Todo pasó en vano. Y a Dios te entregas con mortal ahínco.
|
Teljes ember (Hungarian)Lope de Vega tiszteletére
I Zöld szemei Marta de Nevaresnek. Szemei - feketék? - Doroteának. Kék szeme, melyből Phoebus fénye árad, Camila Lucindának. Mivé lesznek,
hová sodródnak felhőtlen szerelmek! Élvek, gondok, élvek… Ily utat járnak a szerelmek mind. Higgyen csak magának, ki nem hiszi: lássa női szemekben.
(Dalold: nem azért szem a szem, mert látjuk, hanem csakis azért, mert lát a szem, azért szem.) De hát a Marta vaksága,
a felejtés uralma, megfosztásuk fényüktől két szemének… Dalt terem a baj, s így száll föl ős-világosságba.
II Nem tud szerelmet, ki érted nem lángolt. Nem tud szerelmet, ki téged nem bámul. Te kivontad lelkéből s lírájábul a legédesebb dalt, legvadabb lángot.
Hol már a hév, amit ily hölgy kiváltott? Végtelen máglya - végül hamuvá hull. A szem borús, bot kell a testnek gyámul, s a lélek is kapdos az istenáldott
mentő ághoz, mely szerelmes-susogva igézi a nyár nyugalmas mélyére. Madrid, ezerhatszáz és harmincötben.
Elvonultak a boldog évek sorra, s a búsak is. Nem mondhatni: megérte. S Istenhez térsz halálos-sietősen.
|