García Nieto, José: Madrigál Kasztíliához (Madrigal a Castilla in Hungarian)

Aquella era Castilla, mi morada
la novia interminable del estío,
sorprendida de verse en tanto río,
tan sin querer fielmente reflejada.
 
La tierra roja y vuelta la mirada
-¿por qué rubor y a qué lejano frío?-
llena de luz, desnuda de atavío,
castamente te he visto desposada.
 
¿Y a qué varón tu limpio plenilunio?
¿en qué labios el beso de tu junio?
¿por qué lecho tu dura geografía?
 
Estás aquí, imposible para esposa,
tan sin casar que tienes una rosa
cerrada, indescifrable, todavía.

Kasztília a nyár örök arája;
nékem tűnt táj, hol sok-sok évig laktam;
tükrös folyóin hűen s száz alakban
villogó arcát elámulva látja.
 
Agyagföldjének gyönge pirulása
kisér utamon, leng felém a fagyban.
Fény füröszt, hazám! Csillog szakadatlan
meztelenséged folttalan ruhája.
 
Dús teliholdad melyik férfié lesz?
s ha ajkhoz tapad, melyik férfiéhez?
szűz tested ágya kire vár vetetten?
 
Feleségévé nem tehet mohó vágy,
érintetlen vagy; gyermeki; a rózsád
még jövőd-záró s kifürkészhetetlen.