González, Angel: A vesztes (El derrotado in Hungarian)

Atrás quedaron los escombros:

humeantes pedazos de tu casa,

veranos incendiados, sangre seca

sobre la que se ceba -último buitre-

el viento.

Tú emprendes viaje hacia adelante, hacia

el tiempo bien llamado porvenir.

Porque ninguna tierra

posees,

porque ninguna patria

es ni será jamás la tuya,

porque en ningún país

puede arraigar tu corazón deshabitado.

Nunca -y es tan sencillo-

podrás abrir una cancela

y decir, nada más: «buen día,

madre».

Aunque efectivamente el día sea bueno,

haya trigo en las eras

y los árboles

extiendan hacia ti sus fatigadas

ramas, ofreciéndote

frutos o sombra para que descanses.

Mögötted omló törmelékek,

füstölgő falai tűnt otthonodnak,

tűz emésztette nyarak, megalvadt vér,

lakomája - utolsó keselyűként -

a szélnek.

Útnak indulsz előre, az időbe,

amit találón jövőnek neveznek.

Mert nincsen semmiféle

földed,

mert semmilyen szülőföld

nem a tiéd, s nem is lesz,

mert szíved hontalan,

nincs ország, hol gyökeret bírna verni.

Soha - ily egyszerű ez -

nem nyithatsz már be rácsos ajtón,

„Szép jó napot, anyám!" - csak annyit

mondva.

Még hogyha valójában az a nap szép s jó volna,

búzád várna a szérűn,

és a fák is

feléd nyújtózkodnának zsibbadt ággal,

kínálva egyre-másra

gyümölcsöt vagy árnyat, hol megpihenhetsz.