González Martínez, Enrique: [Mañana los poetas…]

Mañana los poetas cantarán en divino
verso que no logramos entonar los de hoy;
nuevas constelaciones darán otro destino
 a sus almas inquietas con un nuevo temblor.

Mañana los poetas seguirán su camino
absortos en ignota y extraña floración,
y al oír nuestro canto, con desdén repentino
echarán a los vientos nuestra vieja ilusión.

Y todo será inútil, y todo será en vano;
 será el afán de siempre y el idéntico arcano
y la misma tiniebla dentro del corazón.

Y ante la eterna sombra que surge y se retira,
 recogerán del polvo la abandonada lira
 y cantarán con ella nuestra misma canción.

Holnapra majd a költők isteni szép rímekbe
foglalják azt, amit mi nem tudunk, maiak;
új konstellációkban más sors lesz majd kivetve
nyughatatlan szívükre, új borzongás alatt...

Holnapra majd a költők, útjaikat követve,
sosem-ismert virágzás mezsgyéin állanak,
s hamar-kész megvetéssel szétszórják a szelekbe
énekünk hallatára a tűnt ábrándokat.

És mindez hasztalan lesz, mindez mégis hiába;
szívükben ugyanannak a titoknak homálya
és ugyanaz a küzdés, mely szót nekünk sugallt.

S az örök árny előtt, mely százszor kelt már s hanyatlott,
kiemelik a porból az esett, régi lantot
és újra eldalolják rajt ugyanazt a dalt.