Jiménez, Juan Ramón: Exótica

Vámonos a soñar al jardín solitario:

allí bajo el boscaje de laurel, las violetas

y las rosas perfuman un místico sagrario

hecho para las novias de los tristes poetas.

Ha nacido la luna, y su níveo sudario

inunda de tristezas las lejanas siluetas,

y al frescor de la brisa nocturna el incensario

de la tierra embriaga las soledades quietas.

Vámonos a sonar bajo el tibio boscaje

del laurel: las guirnarlas del argénteo ramaje

dejan ver lo infinito de los cielos profundos.

Enlazadas mis manos en tus manos de nardo,

pasaremos la noche, mirando el dulce y tardo

titilar soñoliento de los lejanos mundos.

Menjünk most álmodozni a néptelen ligetbe,

hol babérlombok alján ibolya- s rózsaágyak

illata száll a titkos szentélyt körüllebegve,

amit a kert emelt bús költők menyasszonyának.

Feljött a hold, fehéren csillog halotti leple,

s a messzi sziluettet elönti néma bánat...

A föld nagy füstölője már megrészegítette

A hűvös éji szélben a csöndes, puszta tájat.

Menjük most álmodozni babérliget ölére;

ahol rést hagy a langyos ezüst-ágak füzére,

a mérhetetlen égbolt mélyét ragyogni látod...

Kezeimet szelíden nárdus-kezedre fonva,

Elnézzük majd az éjben, hogy álmos, furcsa, lomha

Fénnyel ránkhunyorítnak a távoli világok.