Machado, Antonio: Llanto de las virtudes y coplas por la muerte de Don Guido
Llanto de las virtudes y coplas por la muerte de Don Guido (Spanish)Al fin, una pulmonía mató a don Guido, y están las campanas todo el día doblando por él: ¡din-dan!
Murió don Guido, un señor de mozo muy jaranero, muy galán y algo torero; de viejo, gran rezador.
Dicen que tuvo un serrallo este señor de Sevilla; que era diestro en manejar el caballo y un maestro en refrescar manzanilla.
Cuando mermó su riqueza, era su monomanía pensar que pensar debía en asentar la cabeza.
Y asentóla de una manera española, que fue casarse con una doncella de gran fortuna; y repintar sus blasones, hablar de las tradiciones de su casa, escándalos y amoríos poner tasa, sordina a sus desvaríos.
Gran pagano, se hizo hermano de una santa cofradía; el Jueves Santo salía, llevando un cirio en la mano ?¡aquel trueno!?, vestido de nazareno. Hoy nos dice la campana que han de llevarse mañana al buen don Guido, muy serio, camino del cementerio.
Buen don Guido, ya eres ido y para siempre jamás... Alguien dirá: ¿Qué dejaste? Yo pregunto: ¿Qué llevaste al mundo donde hoy estás?
¿Tu amor a los alamares y a las sedas y a los oros, y a la sangre de los toros y al humo de los altares?
Buen don Guido y equipaje, ¡buen viaje!... El acá y el allá, caballero, se ve en tu rostro marchito, lo infinito: cero, cero.
¡Oh las enjutas mejillas, amarillas, y los párpados de cera, y la fina calavera en la almohada del lecho! ¡Oh fin de una aristocracia! La barba canosa y lacia sobre el pecho; metido en tosco sayal, las yertas manos en cruz, ¡tan formal! el caballero andaluz.
|
Don Guido virtusának és halálának siratása (Hungarian)Don Guidót megölte végre holmi tüdőgyulladás, bim-bam, bim-bam, van is érte egész nap harangozás.
Igaz úr volt don Guidó, ki nagy kópé vala régen, torero is némiképpen, s vénen lett imádkozó.
Azt mondják, hogy Sevillában háreme volt őkelmének, a derék úr mester volt a lovaglásban, s ráadásul sherry-hűtéshez is értett.
Ahogy gazdagsága csappant, támadt néki furcsa vágya: hogy benőne feje-lágya, arra vágyott szakadatlan.
S meg is történt, s nagyon spanyol-módra s teljesülte abban állott, hogy elvett egy dús leányzót; címerét kifestegette, dicső multját emlegette családjának, illesztett sok botrányára sűrü fátylat, s hangfogót kujonságára.
Nagy pogány volt, míg beállott holmi szent egyesületbe, és minden csütörtök este, kezében szent gyertya lángolt - szedte-vette! - nazarénus öltözetbe'. S ma nekünk a harangszó azt mondja, hogy kísérik holnap don Guidót végső útjára, a temető kapujába.
Elmentél hát jó don Guido s nem jössz vissza már soha... Mit hagytál itt, kérdezik tán; mit vittél el - kérdem inkább, hova elmentél, oda?
A boglárok kedvelését, selymeket, arany csodákat, ömlő vérét a bikáknak, s oltároknak füstölését.
Poggyászostul legyen áldott utazásod! ... Ki itt is, meg ott is lovag tudsz lenni, fonnyadt arcodon dereng még a végtelenség: semmi, semmi.
A beesett vézna orcák ó, mi sárgák, viasz szeme-héja sárga, sárga finom koponyája a halottas-ágyi párnán! Véget ért egy főnemesség! Mellén szertehullt szakállán bús deresség; zsákruháján a jeges két keze kereszt-alak, s mily nemes! Im, egy andalúz lovag.
|