Martos, Marco: Casa nuestra

En veleros, en corceles, con sus lanzas, con sus cascos,
con sus letras no aprendidas al comienzo,
en galeras, llegaban en oleadas
y en la casa que era nuestra,
aquí mismo, nos mandaban.
Ellos eran los reyes,
Ellos tenían las armas.
Y cuando al fin se fueron,
Después de muertos, de tiros y tratados,
como herencia nos dejaron,
sangre y cruz, lengua y nada
y la casa dividida
en porciones y cucharas.
Ahora los vecinos, las visitas invitadas,
muertos de hambre nos reclaman.

Vitorláson, paripákon, sisakosan és lándzsásan,
kezdetben még meg sem tanult betűikkel,
gályák hátán, mint a hullám zúdultak ránk,
fenekedtek, és mely miénk volt, a házban
tüstént parancsolni kezdtek.
Ők voltak a királyok.
Kezükben volt a fegyver.
És mikor végül eltakarodtak,
nyomukban hullák, puskaropogás, szerződések,
reánk hagyták az örökséget,
a vért, a keresztet, a semmit, a nyelvet,
és a házat felparcellázva
sok kis rekeszre és kanálra.
Most a szomszédok és a meghívottak ezre,
az éhenkórászok megint rajtunk követelődznek.