Palomares, Ramón: El sol

A Elisa Lerner
 
Andaba el sol muy alto como un gallo
brillando, brillando
y caminando sobre nosotros.
Echaba sus plumas a un lado, mordía con sus espuelas al cielo.
 
Corrí y estuve con él
allá donde están las cabras, donde está la gran casa.
Yo estaba muy alto entre unas telas rojas
con el sol que hablaba conmigo
y nos estuvimos sobre un río
y con el sol tomé agua mientras andábamos
y veíamos campos y montañas y tierras sembradas
y flores
cantando y riéndonos.
Allí andaba el sol
entre aquellas casas, entre aquellos naranjos,
como una enorme gallina azul, como un gran patio de rosas;
caminando, caminando, saludaba a uno y a otro lado;
hasta que me dijo:
Mi amigo que has venido de tan abajo
vamos a beber
y cayó dulce del cielo, cayó leche hasta la boca del sol.

Elisa Lernernek
 
Fönn, magasan, miként fénylő,
sziporkázó, délceg kakas,
úgy lépkedett útján a nap.
Fényes szárnya eltakarta, sarkantyúja vérbe vonta az eget.
 
Futottam, hát utolértem,
odafenn a kecskeólnál, a nagy torony oldalánál.
S csuda magas voltam én is,
míg a nappal társalogtam,
míg piros gyolcs-kezét fogtam.
Máris egy folyónál voltunk,
vizéből jó nagyot kortyoltunk,
és rétek, hegyek, vetett földek,
és virágok jöttek,
és mi csak daloltunk, nevettünk, és újra csak daloltunk.
Aztán folytatta útját a Nap,
a házak, a narancsosok között,
s most óriás kék tyúk, vagy inkább nagy rózsakert volt;
s ahogy lépdelt, fejet hajtva mindenkitől elköszönt,
majd egyszer csak így szólt hozzám:
testvér, ki oly lentről jöttél,
gyere velem, igyunk, de bort!
Azzal huncutul kacsintva, hopp, lehuppant az égről.