Rodriguez Galván, Ignacio: Profecia de Guatimoc (detalle)
|
Profecia de Guatimoc (detalle) (Spanish)Soneto la tierra Girar bajo mis pies, nieblas extrañas Mi vista ofuscan y hasta el cielo suben. Silencio reina por doquier; los campos, Los árboles, las aves, la natura, La natura parece agonizante. Mis miembros tiemblan, la rodillas doblo Y no me atrevo a levantar la vista. ¡Oh mortal miserable! Tu ardimiento, tu exaltado valor es vano polvo. Caí por tierra sin aliento y mudo, Y profundo estertor del hondo pecho Oprimido salía.
De repente Parece que una mano de cadáver Me aferra el brazo y me levanta. . . ¡Cielos! ¿Qué estoy mirando? . . .
-"Venerable sombra, huye de mí: la sepultura cóncava tu mansión es. ¡Aparta, aparta!
En vano suplico y ruego; mas el alma mía Vuelve a su ser y el corazón ya late. De oro y telas cubierto y ricas piedras Un guerrero se ve. Cetro y penacho De ondeantes plumas se descubre; tiene potente maza a su siniestra, y arco Y rica aljaba de sus hombros penden . . . ¡Qué horror! Entre las nieblas se descubren llenas de sangre sus tostadas plantas en carbón convertidas; aun se mira bajo sus pies brillar la viva lumbre. Grillos, esposas y cadenas duras Visten su cuerpo, y acerado anillo Oprime su cintura; y para colmo De dolor, un dogal su cuello aprieta. "Reconozco, exclamé, sí, reconozco la mano de Cortés bárbaro y crudo. ¡Conquistador! ¡Aventurero impío! ¿Así trata un guerrero a otro guerrero? ¿Así un valiente a otro valiente? . . . " Dije y agarrar quise del monarca el manto; pero él se deslizaba y aire sólo con los dedos toqué.
|
Látomás Guatemokról (részlet) (Hungarian)Forogni érzem lábam alatt a földet, és szememre homály borul, valami furcsa felleg. Elhallgat minden: rétek szerte és fák, a madarak az erdőben, a tájék. Minthogyha minden halni készülődne. Egész testemben reszketek, a térdem megrogy, az égre tekinteni félek. Ó, szánalmas halandó! Lám erényed, hős lángolásod puszta por a szélben. A földre hullasz hangtalan, erőtlen halálhörgés tőr kebledből rekedten a légbe.
Egyszerre mintha halotti kéz nyúlna utánam, karomnál fogva megragadna. Ó, jaj szemem elé mi tárul?
Hatalmas árnyék, eressz! Koporsód kongó mélye lakásod, hagyj magamra engem!
Hiába koldul és könyörög, de a lelkem saját léte visszatér és dobog a szívem. Arannyal, drágakövekkel borítva harcos tűnik fel, tolldísz a hajában, jogar kezében, baljában hatalmas buzogányt emel, vállára akasztva a könnyű íj s a gazdagmívü puzdra ... Ó szörnyűség! A félhomályban ékes fegyverzete merő vér, talpa szénné égett a tűzben; meg-megcsillan olykor valamiféle fénysugár alakján: kezén bilincs van, lábán béklyó, durva lánc csüng le róla, vasgyűrű szorítja a derekát, s hogy fájdalmát növelje, nyakát kaloda húzza le a földre. „Rád vall – kiáltok –, a kezedre vall ez, istent nem ismerő Fernando Cortés! Könyörtelen és vakmerő kalandor! Harcossal harcostársa ily kegyetlen? Bútorral bátor? ..." így beszéltem akkor s megfogtam már-már köntőse szegélyét, de szertefoszlott, s ujjam csak a puszta levegőbe kapott.
|
