Under, Marie: Orgonavirágzás 1. (Sirelite aegu 1. in Hungarian)

Ju toomehelbed jätnud jumalaga
ja sirelite õitseaeg on käes:
kõik pungad pakatavad täies väes,
kõik põõsad sinetavad maja taga.

Ja öösiti nüüd ei ma enam maga:
mu süda õhetab kui hõõguv ääs –
ah, sirelite õitseaeg on käes!
kuis võiks ükskõikne olla ma ja vaga!

Kuid sind ei ole siin – misjaoks, misjaoks siis päev
nii täis neid siniverkjaid õisi loodi?
Misjaoks siis öö, nii heldelt valgeks jääv,

Nii lõhnuheitvalt ümber minu voodi?
Nii raske üksi kõike ilu kanda –
kuid sind ei ole siin, et seda sulle anda.

Elvirágzott a vadcseresznye - lázban
lesem a kertet ablakomon át:
Lila színáradatban ring a házam,
orgiát ülnek kint az orgonák.

Ágyamra holdfény hull az éjszakában,
szívem lángolva emészti magát.
Az illat szinte szédít és a vágyam
kinyílik: meggyűlöltem a magányt.

Ha nem vagy itt velem, mit ér nekem
a napfény? S mit hozhat az éj nekem?
A tiszta ég s az áradó szirom fáj.

Egyedül ezt a terhet nem bírom már:
az öröm és az illat és a szépség
arra jók, hogy szívem ízekre tépjék.