Visnapuu, Henrik: Loobumus

Olen väsinud ootamast,
olen pettunud lootmast.
Kätest ramm
kadus siruten neid sinu vastu.
Vaarub samm.
Raske seista, raske istu, astu.

Nüüd ei vannu, palu.
Nüüd on mööda valu.
Ainult tuhk
jäänud kõigest hinge maha.
Elu puhk
sellegi viib mitme mere taha.

Tahad istu, nutta?
Tahad joosta, rutta.
Mulle see
nagu jookseks pilved, mühaks palu.
Minu tee –
see on: lauluks ülendada valu.

Fáradt vagyok várni,
jöhet most már bármi:
nem bánom.
Karom kiszáradt, míg feléd nyúltam -
jaj, lábam,
nehéz állni, ülni, járni nyomorultan!

Eskü, könyörgés, vád
nem kell! s ami még fájt:
por, hamu.
Nem vágtat a szív, nem izzik a lélek,
és ha fú
élet szele, az is messzi partra téved.

Szeretnél leülni,
bánatba merülni,
futni tán?
Mintha felhő szállna, mintha berek zúgna:
bús-vidám
dallá csitul minden, mi lelkem feldúlta.