Kivi, Aleksis: Hinta (Keinu in Hungarian)

    Nyt kanssani keinuhun käy,

    Mun impeni valkealiina!

Kuin morsian kauniina seisovi luonto

    Iltana helluntain.

    Heilahda korkeelle, keinu,

    Ja lempeäll’ illalla liina

    Impeni liehukoon!

    On allamme viherjä maa

    Ja päällämme sininen taivas,

Ja läntinen lehtistä laaksoa soittaa

    Laulaissa lintujen.

    Heilahda korkealle, keinu,

    Ja lempeäll’ illalla liina

    Impeni liehukoon!

    Kun väikyn mä ylhäällä tääll’,

    Tääll; tuulien viileäss’ helmass’,

Niin kaukana näen mä kaunoisen kunnaan

    Paistehess’ iltasen.

    Heilahda korkeelle, keinu,

    Ja lempeäll’ illalla liina

    Impeni liehukoon!

    Kuin Onnelan kaukainen maa

    Niin kimmeltää ihana kunnas,

Ja sinneppä lentäisin impeni kanssa

    Siivillä läntisen.

    Heilahda korkeelle, keinu,

    Ja lempeäll’ illalla liina

    Impeni liehukoon.

    Siell’ lehtinen kauhtana ain’

    On hartioill’ unisen koivun,

Ja ainian lempeillä kunnailla läikkyy

    Vaimot helluntain.

    Heilahda korkeelle, keinu,

    Ja lempeäll’ illalla liina

    Impeni liehukoon.

    Siell’ laaksossa vainion all’

    On keväinen, viherjä niittu,

Mi herttaisess’ hämäräss’ ainian siintää

    Keltaisin kukkineen.

    Heilahda korkeelle, keinu,

    Ja lempeäll’ illalla liina

    Impeni liehukoon.

    Siell’ suutelee ehtoo ja koi

    Ja siell’ iankaikkinen aika

Pois kiitävi vauhdilla kiitävän virran

    Himmeään Unholaan.

    Seisahda, heiluva keinu,

    Jo lempeäll’ illalla poski

    Impeni kelmenee.

Vár a hinta, gyere kedves

gyolcskendőben szikrázó leány:

pünkösdeste öltöztet, menyasszonykeze

a fénytől halovány.

Égig lendülj, büszke hinta,

habkendődet szárnyaló szelek

lengessék az estben.

Zöldelő föld fordul alánk,

kék fölöttünk magasan az ég,

völgyeinket avarral takaró faág,

s madárdal-büszkeség.

Égig lendülj, büszke hinta,

habkendődet szárnyaló szelek

lengessék az estben.

Felhőhullám ha elringat,

belekap fönn szoknyádba a szél,

majd távoli falvakat gyújt az alkonyat,

lobogva jön az éj.

Égig lendülj, büszke hinta,

habkendődet szárnyaló szelek

lengessék az estben.

Horizontunk boldog hazát

ha őrizne dombjai között,

leánykámnak fehérlő szerelem-szárnyát

látnám magam fölött.

Égig lendülj, büszke hinta,

habkendődet szárnyaló szelek

lengessék az estben.

Tavaszi nap lombozzon fel,

álmos nyírfák arcodra hajolnak,

dombhajlati rétjeink színeit lopd el

pünkösdi zászlónak.

Égig lendülj, büszke hinta,

habkendődet szárnyaló szelek

lengessék az estben.

Lenn a völgyben, rétek alatt

tavaszörző kaszáló-lárma,

napnyugati homályban sárguló nyarak

rettegő virága.

Égig lendülj, büszke hinta,

habkendődet szárnyaló szelek

lengessék az estben.

Virradat és alkony ölel,

remélünk-e végtelen időt,

veszedelmes áradat hulláma lep el,

feledés-hozó köd.

Lassan állj meg, büszke hinta,

a leánynak fehérlő arca

világol az estben.