Kontio, Tomi: Madárberkenye (Pihlaja in Hungarian)

Syksyllä sinä seisot tienposkessa

kuin kylmästä värisevä tyttö

ja tuuli, niin varovainen

ettei tohdi kuin yhden viedä

ja vielä toisen.

Mietin miten sinun haikeutesi

on kuva minulle itsestäni -

se kun ovi pantiin kiinni

ja viimeinen ankka vielä komerosta kurkisti.

Ja toinen ovi ja kolmas, se rakkain,

taivaassa sekin taivastuulelle.

Voi sinun sanojasi, kirjavia, happamia.

Ehkä huomenna rastas ottaa taskustaan

sinun äänesi ja laulaa sen.

Úgy állsz ősszel az útszélen

mint hidegtől kipirosodott lány

és a szél oly óvatos

hogy csupán egy szemet mer elvinni

majd még egyet

Elgondolkodtatott, hogy a te szomorúságod

magamról alkotott kép nekem–

az, amikor becsukták az ajtót

és az utolsó ruca kileskelődött az ólból.

És a második ajtót, harmadikat, a legkedvesebbet

égben azt is égszélnek.

Oh a te tarka-barka, savankás szavaid.

Lehet, hogy holnap a feketerigó kiveszi zsebéből

hangod, és eldalolja.