Leino, Eino: Talvilaulu

On aurinko astunut mereen,

meren kattanut jäykkä jää,

syys siirtynyt sankarin vereen,

pian talvikin hallapää.

Ja voittanut on epäusko,

sydän särkynyt heikosti lyö,

on sammunut viimeinen rusko

ja pitkä on pohjolan yö.

Tule vitkaan talvinen huura

yli maan, yli puun, yli veen,

sada hiljaa kuoleman kuura

yli urhon uinahtaneen.

Tűnik a nap: tenger árja győz,

s már a vizeken jégbilincs,

bajnokvérré változik az ősz,

s fagyot hoz majd a tél megint.

Leverve lám a hitetlenség,

lankad a szív is lassú veréssel,

kihúny az ég pirosa végképp,

és hosszú az északi éjjel.

Téli homály, terülj a tájra,

a vizek meg a fák fölibe,

halál dere, csöndesen szállva

a szunnyadó hősre libegj.