Manninen, Otto: Egy (Yksi in Hungarian)

On moni tullut, on mennyt moni,

yks oli, yksi, mun kohtaloni.

Muu vaihtui, valta se yks on vakaa.

Sen olen vanki ma vuotten takaa.

Se valta ankaramp' on kuin aika:

muu kaikki kaatuu, sen kasvaa taika.

Sen kasvaa taika, sen kasvaa taakka,

sen kannan kahletta kalmaan saakka.

Niin täytyi käydä, ei toisin tainnut,

niin silmää kaksi on tieni kainnut,

ne jotka kaihoni kaikkivalta

loi loistoon aution tyhjän alta,

ne jotka unteni juoksun johtaa,

ne joita, joita en konsaan kohtaa.

Ha sok jött, sok ment: mikor hogy esett.

Egy volt a sorsom, együgyű eset.

Változhat más: egy hatalom szilárd.

Foglya vagyok – s nincs, hogy végét kivárd.

E hatalom zordabb, mint az idő:

elmúlik ez – annak bűvköre nő.

Bűvköre nő, a terhek növelik,

halálomig hordom bilincseit.

Így kellett járnom, másként nem lehet:

oltalmat szemem mért is keresett

abban, mit vágyam, a mindenható,

a sivárságból felragyogtatott,

annál, kit álmom fénye vezetett,

s akit utol soha nem érhetek?