Saaritsa, Pentti: Most (Nyt in Hungarian)

Minä riisuudun, en jaksa enää.
Pudotan päältäni vanhat huoneet ja kuutamot.
Pudotan päältäni monta ovea ja matkaa,
pudotan keväitä, sen kevään jona
lehdet jo varhain kohahtivat puihin
ja sen toisen kevään, tummemman,
ja sen toisen, tummemman.

Hampaat kalisten riisun yltäni meren,
riisun kaarnalaivat ja lapsuuteni
viimeisen himmeän purjeen.

Olen alaston.
Mutta sinä olet yhä siinä.

Levetkőzök, nem tehetek mást.
Lehullnak rólam a régi szobák a holdfényben.
Majd lehull a sok ajtó és utazás;
leválok a tavaszról
a tavaszi fák előbúvó leveleivel,
majd másik tavasz, sötétebb
és másik, a mégsötétebb.

A tengerre teszem le fogvacogva,
levetkezem hajók kéreg burkolatát
és gyermekkorom utolsó homályos vitorláit.

Meztelen vagyok.
De te még mindig itt vagy.