This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Aubigné, Agrippa D': L'hiver du sieur d'Aubigné

Portre of Aubigné, Agrippa D

L'hiver du sieur d'Aubigné (French)

 
Mes volages humeurs, plus stériles que belles,
S'en vont, et je leur dis : " Vous sentez, hirondelles,
S'éloigner la chaleur et le froid arriver.
Allez nicher ailleurs pour ne fâcher, impures,
Ma couche de babil et ma table d'ordures ;
Laissez dormir en paix la nuit de mon hiver. "

D'un seul point le soleil n'éloigne l'hémisphère ;
Il jette moins d'ardeur, mais autant de lumière.
Je change sans regrets lorsque je me repens
Des frivoles amours et de leur artifice.
J'aime l'hiver, qui vient purger mon coeur du vice,
Comme de peste l'air, la terre de serpents.

Mon chef blanchit dessous les neiges entassées
Le soleil qui me luit les échauffe, glacées,
Mais ne les peut dissoudre au plus court de ces mois.
Fondez, neiges, venez dessus mon coeur descendre,
Qu'encores il ne puisse allumer de ma cendre
Du brasier, comme il fit des flammes autrefois.

Mais quoi, serai-je éteint devant ma vie éteinte ?
Ne luira plus en moi la flamme vive et sainte,
Le zèle flamboyant de ta sainte maison ?
Je fais aux saints autels holocaustes des restes
De glace aux feux impurs, et de naphte aux célestes,
Clair et sacré flambeau, non funèbre tison.

Voici moins de plaisirs, mais voici moins de peines !
Le rossignol se tait, se taisent les sirènes ;
Nous ne voyons cueillir ni les fruits ni les fleurs
L'espérance n'est plus bien souvent tromperesse,
L'hiver jouit de tout : bienheureuse vieillesse,
La saison de l'usage et non plus des labeurs.

Mais la mort n'est pas loin ; cette mort est suivie
D'un vivre sans mourir, fin d'une fausse vie
Vie de notre vie et mort de notre mort.
Qui hait la sûreté pour aimer le naufrage ?
Qui a jamais été si friand du voyage
Que la longueur en soit plus douce que le port ?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

A tél. A télre szállást változtató fecskéket a léha vágyakhoz hasonlítja, melyek öregségünkre elhagynak (Hungarian)

Vágyaim tetszetős, de meddő raja elhágy,
s én így szólok nekik: Fecskéim, érzitek hát,
hogy fogytán a meleg, s a hideg közelít?
Szálljatok máshová, csivitolástok ágyam,
és szennyetek sara nem mocskolja be tálam:
békén alhassam át telemnek éjeit.

Alacsonyan repül a föld fölött a vén nap,
kevesebb a heve, de ugyanannyi fényt ad.
Szívemből bánom a léha szerelmeket,
s örömest változom. Szeretlek, tél; te fáradt
szívem megtisztítod a bűnöktől, akárcsak
pestistől levegőt, kígyóktól földeket.

Fehérlik fejem a fölébe gyűlt havaktól;
villog rajta a jég, ha rám ragyog, a naptól,
de nem enyészhet el, oly kurták a napok.
Olvadj, hó, roskadón rokkanj szivem fölébe:
ne kaphasson a láng holt hamvából tüzére
szikrázva, mint ahogy hajdanta lobogott.

De hogy? Kiégjek-e, míg életem tovább ég?
Ne izzék bennem az eleven égi láng még,
ne érezném a szent ház parázsló hevét?
Minden egyéb legyen oltári áldozat hát!
Mocskos tűzre jeget, mennyei lángra naftát!
Szent, fénylő fáklya ez, nem gyászos síri mécs.

Kevesebb az öröm, kevesebb kín is éget,
hallgat a csalogány, hallgatnak a szirének,
nincs több virágszüret, nincs több gyümölcs-szedés;
nem áltat a remény, hisz a remény beteltét
ízleli csöndesen a tél; áldott öregség,
melyben nem munka vár, de higgadt élvezés!

De már jön a halál – s utána jön az élet,
torz létünk vége: lét, mely halált már nem érhet,
halálunk holta és életünk élete.
Hajótörés kinek kedvesebb, mint nyugalma?
S van oly mohó utas, akinek fáradalma
édesebb, mint a lágy kikötő enyhelye?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap