Bosquet, Alain: Le Tourment de Dieu (détails)

Dieu dit:
«Mon angoisse est profonde:
j’ai fait cet univers et je ne sais pourquoi.
Le soleil chante, entouré de pouliches.
L’océan me salue
de ses îles légères,
et le poète écrit une ode
pour m’expliquer qui je dois être.
Mon angoisse est profonde et mes étoiles
sont trop lointaines pour me consoler».
 
*
 
Je suis le marin ivre
qui, vers trois heures du matin,
balafre à la paupière,
pose sur le comptoir
– est-ce dans un café
ou la cabane d'un pendu? –
une île, en proclamant:
«Je veux un peu d'amour,
mais s'il est trop coûteux,
j'ai apporté tout l'archipel.»
Je suis le marin dessoûlé
qui, vers cinq heures du matin,
retourne à son naufrage.
 
*
 
Mon œuvre est accomplie:
je dois rejoindre les lilas
et les moustiques dans la boue.
Mon œuvre est accomplie:
Je dois recommencer mon œuvre
pour mériter
d'être lilas,
d'être moustique.

Szólt az Isten:
„mélységesen aggódom:
mindenséget alkottam, s nem tudom, mivégre.
A nap dalol, kancákkal körbevéve,
az óceán meg lebegő
szigeteivel jön elém,
és ódát ír a költő,
elmagyarázni nekem, ki legyek.
Mélységesen aggódom, és csillagaim
túl messze vannak, hogy megvigasztaljanak."
 
*
 
A részeg tengerész vagyok,
ki reggel három óra tájban
összevert arccal tesz le a pultra
- egy kávéházban történik, vagy
egy akasztott tanyáján? –
egy egész szigetet:
„Egy kis szerelmet kérek,
tudom, nem mérik olcsón,
remélem ebből futja."
A kijózanodott tengerész
vagyok, aki hajnali ötkor
visszatér az elsüllyedt hajóra.
 
*
 
Művem be van fejezve:
az orgonákhoz kell most mennem,
s a szúnyogokhoz, le a sárba.
Művem be van fejezve:
újra kell kezdjem művemet,
megérdemelni majdani
orgonaságom,
szúnyogságom.