Bosquet, Alain: Quel équilibre?

À Salah Stétié
 
Cet orgueil qui envoie ses pur-sang dans la nuit,
ce doute avec sa neige et ses lilas tordus,
cet amour protégé par mille indifférences,
cette aristocratie de salive et de peau,
 
ce désir d'un néant impalpable et palpable,
ce regard à noyer les étoiles naïves,
cette écriture où l'univers se recompose,
ce langage abattu comme un oiseau de boue,
 
cet abandon de l'être en face du non-être,
cette précarité buvant un vin trop riche,
cette âme dévorée par combien de miroirs?
 
dites-moi, dites-moi, cet équilibre vain,
cette douleur qui m'est rosée, cette blessure
qui m'est soleil couchant - dois-je m'y reconnaître?

Salah Stétiének
 
E gőg, mely ménjeit szétereszti az éjbe,
e kétely hava és szétázott orgonái,
ez annyi közöny közt megőrzött szerelem,
bőrök és nedvek ez arisztokráciája,
 
a vágy: tapintani, ami tapinthatatlan,
e naív csillagokat elnyelő tekintet,
ez a világot újjáteremtő írás,
a nyelv, ez az agyoncsapott sári madár,
 
e lét, amely magát a nemlétnek megadja,
e tántorgás egy korty jobbféle bor nyomán,
e lélek, melyet annyi tükör nyelt már magába?
 
mondd meg, mondd meg, hogy ez az ingatag egyensúly,
e rámharmatozó fájdalom, ez a seb,
amely rámalkonyul - visszatükröz-e engem?