Clancier, Georges-Emmanuel: Aux poètes hongrois

Peuple au nom du peuple assassiné,
Au nom du pain affamé
Au nom de la justice massacré
Au nom de la vie mis à mort,
Peuple hongrois je te pleure et te vénère
Toi dans la glace et dans le feu
Dans le mensonge et le tourment
De l'enfer
Enseveli.
Jeunesse, sang de la liberté,
Fleur rouge que les bourreaux déchirent,
Ta lumière est celle de l'amour
Et leur hideuse nuit est la même
A Budapest que l'ombre d'Oradour
Et la ténèbre de Guernica.
Peuple à perdre haleine appelant l'avenir
Du fond des charniers où te voilà jeté
Annonce au monde pour longtemps obscur,
Peuple de vingt ans au nom du peuple assassiné,
Annonce au delà de tes corps sans tombeaux
L'espoir.

Nép, a meggyilkolt nép nevében,
A kiéhezett kenyér nevében
A lemészároltakra az igazság nevében
A halálbavitt élet nevében,
Magyar nép, siratlak és tisztellek
Téged a fagyban és a tűzben,
A hazugságban és a pokol
Kínjában
Eltemetve.
Ifjúság, szabadság vére,
Hóhérok szaggatta piros virág,
Fényed a szerelem fénye
Míg ocsmány éjjelük nem más
Budapesten mint Oradour árnya
És Guernica sötétje.
Lélekszakadva hajnali; hívó nép,
Hová belöktek, a tömegsír mélyéből
Hirdesd a még sokáig sötét világnak,
Húszesztendős nép, a meggyilkolt nép nevében,
Hirdesd temetetlen halottaiddal
A reményt.