Emmanuel, Pierre: Rosée

Pardonne-moi d'avoir si mal aimé
De n'avoir su garder l'eau dans ma main
Entre la source et ma bouche
Du moins la soif m'en est-elle restée
Chaque matin j'attends de ta rosée
Que sa fraîcheur m'humecte un peu les lèvres
Et je bénis mes jours parcheminés
D'avoir si fort la nostalgie des fleuves
Bien qu'une goutte d'eau me soit assez
Pour que ta Grâce immensément m'abreuve

Bocsásd meg hogy oly rosszul szerettem
Hogy nem tudtam megtartani markomban
A vizet míg a forrástól számhoz emeltem
Legalább megmaradt a szomjúság bennem
Minden reggel harmatodtól várom
Hogy frissesége nedvesítse ajkam
És átgyalogolt napjaimat áldom
Hogy annyira vágytam a folyóvizekre
Bár elég a víz egyetlen cseppje
Hogy csobogva oltsa szomjam Kegyelmed