Verhaeren, Émile: A bolond dala (Chanson de fou (2) in Hungarian)

Je les ai vus, je les ai vus,
Ils passaient, par les sentes,
Avec leurs yeux, comme des fentes,
Et leurs barbes, comme du chanvre.
 
Deux bras de paille,
Un dos de foin,
Blessés, troués, disjoints,
Ils s'en venaient des loins,
Comme d'une bataille.
 
Un chapeau mou sur leur oreille,
Un habit vert comme l'oseille ;
Ils étaient deux, ils étaient trois,
J'en ai vu dix, qui revenaient du bois.
 
L'un d'eux a pris mon âme
Et mon âme comme
une cloche
Vibre en sa poche.
 
L'autre a pris ma peau
- Ne le dites à personne -
Ma peau de vieux tambour
Qui sonne.
 
Un paysan est survenu
Qui nous piqua dans le sol nu,
Eux tous et moi, vieilles défroques,
Dont les enfants se moquent.

Jaj, láttam én, jaj, láttam én,
Ösvényen jött sok ember:
Lyukas szemével csupa rém
És a szakálla kender.
 
A testük szénatest,
És szalmakarjuk
Csupa heg, seb, var, lyuk -
Messziről, mint az est,
Csatából jöttek egyenest.
 
Sapkájuk fülre húzva, ócska
Gúnyájuk zöld, akár a sóska.
S már három lesz az egy-kettőből,
Már tíz, már húsz jön az erdőből.
 
Az egyik szívemet kivette,
Megfogta és zsebébe tette,
S zsebében szívem - ging-galang!
- Megszólalt, akár a harang.
 
A másik bőrömet lenyúzta
- Senkinek el ne mondd! -
És rajta, mint egy vén dobon
Dobolt.
 
Egy paraszt jött, ki minket ott
A pőre földbe állított,
Mi meg, sok régi rongy, vacak,
Mit a gyerekhad kikacag.