La Rançon (French)
Viens, nous pénétrerons le secret du flot clair,
Et je t’adorerai, comme un noyé la mer.
Les crabes dont la faim se repaît de chair morte
Nous feront avec joie une amicale escorte.
Reine, je t’élevai ce palais qui reluit,
Du débris d’un vaisseau naufragé dans la nuit…
Les jardins de coraux, d’algues et d’anémones,
N’y défleurissent point au souffle des automnes.
Burlesquement, avec des rires d’arlequins,
Nous irons à cheval sur le dos des requins.
Tes yeux ressembleront aux torches de phosphore
A travers la pénombre où ne rit point l’aurore.
Je suis l’être qu’hier ton sein nu vint charmer,
Qui ne sut point assez te haïr ni t’aimer,
Que tu mangeas, ainsi que mange ton escorte,
Les crabes dont la faim se repaît de chair morte…
Viens, je t’entraînerai vers l’océan amer
Et j’aimerai ta mort dans la nuit de la mer. | Uploaded by | P. T. |
| Source of the quotation | http://irc.sunchat.hu/vers/ |
 |
|
A váltságdíj (Hungarian)
Űzzük a titkot, jöjj, a tiszta ár mit rejt,
S imádlak mint tengert az, kit el tenger nyelt.
Az, mi elhalt húst fal: ezernyi apró rák
Vidám kíséret lesz, sarkunkra hogyha hág.
Királynőd vagyok, nőd, ez a palotád: fény,
Hajó roncsaiból én raktam éjjel, én...
Alga, korall a kert, az örök tavasz győz,
Semmi sem hervad, nem, fújhat akárhány ősz.
Komédiázunk, hogy harlekinkacajt hallj,
Hátaslovunk is lesz: cápák, egy egész raj.
A te két szemed majd foszforfáklyákként ég,
Mikor a pirkadat még nem nevet, nem kék.
Én vagyok, ki látta azt a meztelen kart,
S ki szeretett, gyűlölt, de még jobban akart.
Engem ettél meg úgy, ahogy fal a sok rák,
Vidám kíséreted, mely halott húst rág...
Keserű vizekre megyek, jöjj, jöjj velem,
Halálod imádni a tengeréjben, lenn.
Hagyományhű, jambikus fordítás:
Jöjj, űzzünk titkot, azt, mi tiszta árba hullt,
S imádni foglak, mint tengert a vízbefúlt.
Az elhalt húst faló ezernyi pici rák had
Vidám kísérőnk lesz, ha majd sarkunkra hágnak,
S királynőd én; tiéd e fénylő palota,
Hajó roncsaiból raktam az éjszaka...
Korallsziget a kert, alga és anemona,
Hiába fújja ősz, nem hervad semmi róla.
Komédiázunk majd, lesz harlekinkacaj,
És lesznek lovaink: egy egész cáparaj.
Homály – nyoma se lesz még pirkadati fénynek,
De a szemeid majd mint foszforfáklyák égnek.
Én vagyok, kit tegnap megbűvölt mellkasod,
S gyűlölni, szeretni eléggé nem tudott.
Engem ettél meg úgy, ahogy falnak a rákok,
Vidám kíséreted, a halott húst lerágott...
Keserű vizekre megyek, jöjj, jöjj velem,
Halálod imádni a tengeréjben, lenn.
|
