Frankopan, Fran Krsto: Divojka kerčmarka zna voljit junaka

Dva junaka skup se obljubihu,

   viru davši, lipo pobratihu.

   U bratinstvu pojdu drugovati,

   na pazaru konje kupovati.

   Al je sriča vreda namirila

   na divojku ka je kerčmarila;

   u liposti vridna biše ljube,

   u dragosti te junačke službe.

   Ter joj pojdu druga govoriti:

   Bi l' se dala, divojko, ljubiti

   za prijazan i spenzu junačku?

   Nemoj skratit milost divojačku.

   Nato mi se grohotom nasmije,

   čašu vina gizdavo napije.

   Jednomu je zdravicu napila,

   a drugomu čašu naklonila:

   Ni vas moči jednako ljubiti,

   po vridnosti pravo ugoditi;

   veče vami na izbor ostavljam,

   tko je friži, tomu se ojavljam.

   Pobratini kad to bihu čuli,

   divojku su na stran utisnuli:

   Vira t' naša, divojko ljublena,

   vsaki nas je tverđi od kamena;

   gdi se jedan uzda preskočiti,

   tu i drugi neče pogerditi;

   veče skušaj kak je koji čverstan,

   po tom sudi tko je bolje verstan.

Jóbarát lett két vitéz katona,

megfogadták, nem válnak el soha.

Két hű pajtás meg is indult menni,

vásárokon jó lovakat venni.

A szerencse vitte-csalta őket,

egy korcsmárosleányhoz vetődtek.

Szép volt a lány, kedves és vidám volt,

két vitéz szív egyszerre fellángolt.

Mondtak neki kedves, szép szavakat:

Szerelemre add meg nekünk magad,

kedvességből, vitézek pénzéért,

ne tagadd meg magad tőlünk! – kérték.

Erre a lány felnevetett, töltött,

egy pohár bort ott rájuk köszöntött,

felköszöntőt mondott az egyikre,

másikra csak borát emelintve:

„Kettőt ki tud egyformán szeretni,

értéküket szerbe-számba venni?

A választást rátok bízom én hát:

aki frissebb, az kapja a szép lányt."

A két pajtás, mikor ezt hallotta,

a kedvesnek ím, ezeket mondta:

Hej, te szép lány, azt mondjuk mi néked:

mind a kettőnk kőnél is keményebb.

Hol az egyik reméli, hogy győzhet,

ott a másik ugyanolyan hős lesz.

Tégy te próbát: ki-ki milyen kemény,

így ítéld meg: ki a különb legény!"