Trifonov, Jurij Valentyinovics (Трифонов, Юрий Валентинович) (1925–1981) Works Bibliography   hu ru

Biography

(1925–1981)
A brezsnyevi állóvíz idejének Nyugaton is legismertebb és legelismertebb írója. Apja Valentin Trifonov, bolsevik harcos, doni kozákok leszármazottja, jelentős katonai karriert fut be, részt vesz a polgárháborúban és a Vörös Hadsereg megszervezésében is, ennek köszönhetően diplomáciai és kereskedelmi szolgálatban állva családjával éveket tölthet külföldön. (Pl. Finnország 1926–28, itt születik Jurij nővére is.) A boldog gyermekkornak 11 éves korában hirtelen vége szakad: apja a sztálini kivégzések áldozata lesz, anyját 1938-ban letartóztatják és 8 évre a GULÁG-ra száműzik. A két gyereket anyai nagyanyjuk neveli Moszkva külvárosában 1941-ig.
Trifonov 16 évesen a német bombák okozta tüzet oltja, míg nővérével és nagyanyjával Taskentbe evakuálják őket, ahol segédmunkás, emellett tanul, majd repülőgépgyári segédmunkásként engedéllyel visszatér Moszkvába. A gyárban belép a Komszomolba, ehhez azt hazudja – s ez egész életében nagy traumát okoz számára – hogy apja 1941-ben esett el. Úgy érzi, elárulta apját. Ekkor kezdi írni első elbeszéléseit, németből fordít, írogat a gyár újságjába, fölveszik a Gorkij Irodalmi Főiskolára (1944–49).
1951-ben feleségül veszi a Bolsoj Teatr énekesnőjét, Nina Nelinát, egy lányuk születik (Olga). Első említésre méltó novellája az ország vezető lapjában, a Novij mirben jelenik meg 1950-ben Sztugyenti (Diákok) címmel, a lapot szétkapkodják, ráköszönt a siker, szerződést kötnek vele a film- és színházi változatra. 25 évesen Sztálin-díjas (ő a legfiatalabb, aki megkapja ezt a kitüntetést). A novellát később átdolgozza, az új változat címe: Dom na naberezsnoj (Ház a rakparton), 1976: a kötelező ideológiai elkötelezettség helyett az erkölcsi árulás motívumára helyezi a hangsúlyt. Apjának – akit alig ismert – erkölcsi nagyságának árnyékában él, e súlyos örökség több művében kísérti.
Felvételét kéri az írószövetségbe, ismét hazudik szüleit illetően, ezúttal lebukik, a Komszomolból majdnem kiteszik, az írószövetségbe csak jóval apja rehabilitása (1955) után, 1957-ben veszik fel. 29 éves korától nem tud újbóli átütő sikert elérni, utazni kezd, az 50-es évek elején Türkmenisztánban találjuk, élményeiből születik Utolenyije zsazsdi (1963) c. regénye.
Történelmi tárgyú írásában, az Otbleszk kosztrában (1965) a polgárháború kegyetlenségeinek feltárása mellett apjának állít emléket. Érdeklődése a városi intelligencia felé fordul (Obmen, 1969, regény), erkölcsi kérdéseket boncolgat (Predvorityelnije itogi, 1970, regény). Az élet jelensége érdekli, az általános emberit keresi. Több művében a múlt tisztázása, a múlttal való szembenézés játssza a főszerepet.
Felesége 1966-ban bekövetkező halálát nehezen heveri ki. 1970-ben nősül újra (Alla Pasztukova), 1979-ben elválnak, még abban az évben feleségül veszi Olga Mirosnyicsenkót, akitől Valentin fia születik. Kétévente új regénnyel rukkol elő. Veseműtétjét követő komplikációk következtében veszíti életét. Több műve halála után jelenik meg, ezek egyike az Oprokinutij dom, amely több országban (Finnország, Olaszország, USA, Franciaország) tett utazása során szerzett élményeit foglalja magában. A Meszto i vremjában (Hely és idő) a narratív formákkal kísérletezik. A regény főhőse, az író Antipov egy másik íróról, Nikiforovról ír regényt. Az írói mesterségről, bürokráciával való küzdelmeiről szóló reflektálások, részletek Antipov regényéből (regény a regényben), gyermekkori emlékek mellett előző műveinek néhány regényalakja és részlete is visszaköszön: itt is megjelenik központi problematikája, a múlt emlékezete és jelennel való kapcsolata. Mindig ügyesen egyensúlyoz korának ideológiai kötöttségei és saját művészi identitása között, érett írásaiban stilisztikai komplexitást ér el.

Szakirodalom: Zappe László