Örkény István: Nade uvek ima (Mindig van remény in Serbian)

Portre of Örkény István

Mindig van remény (Hungarian)

– Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon.
– Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen.
– Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet.
Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj.
Rágta a körmét. Gondolkozott.
– Továbbá – mondta – kell bele egy cső.
– Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő.
– Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van.
A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött.
– Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső?
– Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő.
– Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém?
– Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő.
– Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala.
– Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt.
– A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany?
– Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét. 



PublisherÖrkény István: Egyperces novellák, Új Palatinus Könyvesház Kft.

Nade uvek ima (Serbian)

– Kripta ionako nije jeftina – saopštio je službenik. – Pogotovo ne na glavnoj cesti.
– Ne treba biti na glavnoj cesti – rekao je znatiželjnik. – Bitno je da bude betoniran.
– Betoniran? – iznenadio se službenik. – Neubičajeno je. Ali je moguće.
Sklonio otkucan cenovnik. Na stranici bloka na brzinu je napravio računicu; betonirana kripta, bez nadgrobnog spomenika i na sporednoj cesti je itekako skupa. Ali znatiželjnik je izjavio da nije problem.
Grickao nokte. Razmišljao.
– Nadalje – rekao je – treba da ima unutra i jedna cev.
– Kakva cev? – pitao je službenik u crnom odelu.
– Ni sam ne znam. Kao neki dimnjak. Kao odžak. Kao na brodovima. Ili u nekim vinskim podrumima.
Inženjer, koga je službenik pozvao spore pameti bio. Dva puta je tražio da mu se objasni o čemu se radi, ali i nakon toga je samo mucao.
– Ako smem pitati – pitao je – iz čega da bude ta cev?
– E, to vi treba da znate – rekao je gubeći strpljenje znatiželjnik.
– Hoće li biti dobro iz škriljaca? – pitao je inženjer. – Ili da gradimo iz cigle? Ili neka bude jednostavno iz metala?
– Šta vi predlažete? – pitao je znatiželjnik.
– Ja ustvari ništa ne razumem – rekao je inženjer. – Ali prirodno bi bilo da bude od škriljaca.
– Neka bude od škriljaca – rekao je znatiželjnik I zamišljeno gledao inženjera spore pameti. – Nadalje, rekao je malo kasnije – trebalo bi uvesti i struju.
– Struju? – blenuli su obojica. – Čemu tamo struja?
– Dobro pitanje – rekao je znatiželjnik gnevno. – Da ne bude mraka.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp: feherilles.blogspot.com

minimap